Bejegyzések

fügefavész címkéjű bejegyzések megjelenítése
Ceratocystis ficicola , fügefavész , kórokozó , közlemény , növényvédelem ,

Bármikor megjelenhet hazánkban is a fügefavész (Ceratocystis ficicola)

A fügefavészről (Ceratocystis ficicola) már írtam önálló cikket korábban a Fügefavész (Ceratocystis ficicola) – hogyan védekezzünk ellene? címmel, de azóta változott némiképp a helyzet, mert az EPPO (European and Mediterranean Plant Protection Organization) felfigyelt erre a kórokozóra, mert szerintük hamarosan megjelenhet Európa több területén is. Ennek okán a közelmúltban felvették a riasztási listájukra . Ennek okán döntöttem úgy, hogy én is szentelek neki egy újabb cikket, és ez EPPO által kiadott riasztást én is közzéteszem a Fügés ember virtuális hasábjain, egy felhívással együtt. A Fügefavészt (Ceratocystis ficicola) először 2011-ben írták le Japánban, ahol a közönséges fügefák (Ficus carica) súlyos hervadásos betegségét okozta. A betegség tüneteit már az 1980-as évek óta megfigyelték, de kezdetben a Ceratocystis fimbriata számlájára írták. A betegséget 2018-ban észlelték először Görögországban, attikai fügeültetvényeken, majd 2019-ben az Euboea-szigeten is kimutatták...
Ceratocystis ficicola , egyéb fikusz , Ficus erecta , fügefavész , tudomány ,

Japán füge (Ficus erecta), a tudományosan jelentős füge

A japán füge (Ficus erecta) , a mit japánban itabinak hívnak az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó lombhullató, széles levelű cserje. Japánban és a Jeju-szigeten (Korea) őshonos. Japánban természetes módon a hegyekben nő a Kanto régiótól délre Shikokuig, Kyushuig és a Ryukyu-félszigetig. A japán füge (Ficus erecta) bemutatása A japán füge (Ficus erecta) egy nagyjából három-öt méter magas lombhullató fa, vagy cserje. Mivel a ficus nemzetségbe tartozik, kérgének megsértésekor tejfehér, latexes nedvet ereszt. Levelei vékonyak, levélnyélesek, zöldek és elliptikusak. Hosszúkés, hegyesen végződő levelei 8-20 cm hosszúak és 4-8 cm szélesek és kisebb csoportokban nőnek az ágakon. Virágai, amelyek tulajdonképpen a fügék (ahogy a többi fügénél, úgy ennél is serlegvirágzatról beszélünk) áprilistól májusig jelennek meg a levélhónaljakban. Ezen fügécskék nagyjából egy centiméter átmérőjűek a virágzáskor. Fügéi szeptembertől novemberig érnek eredeti élőhelyén. Teljes érésben a ja...
Ceratocystis ficicola , fügefavész , kórokozó , növényvédelem ,

Fügefavész (Ceratocystis ficicola) – hogyan védekezzünk ellene?

Ezt a betegséget egy fajspecifikus gomba okozza, amelynek több variánsa is van. Hazánkban eddig nem írták le a fügefavészt okozó Ceratocystis ficicola gombafaj jelenlétét , de azért a Ceratocystis nem teljesen ismeretlen hazánkban sem, hiszen ezen gombafajok egyike okozza a szilfavészt (Ophiostoma ulni) , a kocsánytalan tölgyek megbetegedését (Ceratocystis piceae) , vagy a platánrákot (Ceratocystis platani) . Mivel hazánkban eddig ez nem leírt faj , így magyar elnevezés hiányában én neveztem el fügefavésznek a szilfavész betegség nyomán, mert tünetei, kórlefolyása majdnem teljesen megegyeznek azzal, csak a gazdanövény nem a szilfa, hanem a közönséges füge (Ficus carica) . 2018-ig ennek a kórokozónak a jelenlétét csak Japnban írták le, azonban 2018-ban megjelent Görögországban  [PDF], majd Olaszországban is, ami azt jelenti, hogy nem csak Ázsiában, de a mediterráneumban is jól érzi magát. A fügefavész (Ceratocystis ficicola) fertőzés tünetei A fertőzött fügefák hirtelen he...

Időjárás

Címkék

Aclees taiwanensis adriai Afrikai fügelégy állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág boldog gyümi Budai Vár bujtás Carpobrotus Carpophilus hemipterus Ceratitis capitata Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak darázscincér deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előadás előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség esemény fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény farmosi fügedarazsak Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficocyba ficaria Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana Fig endosepsis fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge ormányos füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelégy fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj gyümölcslégy hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kabóca kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kétszínű gyümölcsfénybogár kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kukacos füge kultúra kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság levélhullás levéltetvek lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Mt. Etna Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus ujjas óriás unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak webáruház Zaprionus indianus

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020- fugesember.hu