Bejegyzések
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2023
Kudzu poloska (Megacopta cribraria) a fügén – hogyan védekezzünk ellene?
Kudzu poloska (Megacopta cribraria) egy Indiában és Kínában őshonos poloskafaj, amely főként hüvelyesekkel táplálkozik. A nálunk jelenlévő, és ismert poloskafajokhoz hasonlóan szeret a meleg helyeken áttelelni, így ősszel gyakorta jelennek meg tömegesen a lakóházak falain. Ez a poloskafaj is büdös váladékot választ ki védekezés gyanánt, így elég kellemetlen lehet a vele való találkozás. A váladéka bőrre jutva akár még irritációt is okozhat. A felesleges pánikhangulat elkerülése érdekében előre leszögezem, hogy a Kudzu poloska jelenléte sem hazánkban, sem pedig más európai országokban nem igazolt, megfigyelését nem jelentették eddig. Ennel ellenére úgy gondoltam, mindenképpen írok róla, mert bár alapvetően ázsiai faj, sajnos 2009-ben már megjelent az Egyesült Államokban is, majd terjedésnek indult. Mára komoly károsítóként tartják számon az USA délkeleti államaiban, és egészen biztosak lehetünk benne, ha egyszer az éghajlati viszonyok megfelelőek lesznek Európában is a számára, itt is
Iraqi füge, vagy Pandzsáb füge (Ficus Palmata) – fajtabemutató
A Ficus palmata, más néven indiai babérfüge, vagy Pandzsáb füge (Punjab füge) egy Indiában és Srí Lankán található trópusi, vadön növő füge faj. A fügés fórumokon nevezik még Iraqi fügének is. Nem derült ki számomra, hogy az csak egy ráaggatott név, vagy a Ficus palmata egy változata. Minden esetre, ha az Iraqi egy külön változat, akkor minden bizonnyal nekem az van, mert akitől egy csere útján jutottam hozzá, ezen a néven Pakisztánból, és e fajtaként sikerült azonosítania. 😊 A növény eredetét tekintve: A Ficus palmata a több mint 850 tagot számláló Ficus nemzetségbe tartozó faj. A specifikus epitheton, palmata, a latin „tenyér” vagy „kéz” szóból származik, a levelek alakjára utalva. A nemzetség a világ trópusi és meleg mérsékelt égövi régióiban őshonos, a legnagyobb változatosságot Ausztrálázsiában, Délkelet-Ázsiában és a Szaharától délre fekvő Afrikában találjuk. A Ficus palmata Északkelet-Afrikában honos: Egyiptomtól délre Szomáliáig, valamint az Arab-félszigeten, Szíriában és Ázs
Fügekörkép – fügefák a budai Várban, avagy Mátyás király ajándéka
Az mára már nem vitatott kérdés, a Török hódoltságnak köszönhető, hogy Magyarországon meghonosodott a közönséges füge (Ficus carica) . Ugyanakkor nem feltétlenül helytálló az a legenda, hogy a budai Vár kertjeinek fügéit is szorgos török kezek ültették volna. Ezt a cikket azért írom, mert régi nagy vágyam bejárni a budai Vár kertjeit, és felkutatni az ottani fügefákat, fügebokrokat, ugyanis akad közöttük legendás korú példány is. Le akarom fotózni ezeket a fügéket, és szaporítóanyagot szeretnék szerezni róluk, hogy a Farmosi Füge-fajtagyűjteményembe tudhassam azokat. Felvettem a kapcsolatot a Várkapitánysággal, hogy van-e mód arra, hogy meglátogassam a budai Vár fügéit, lefotózhassam őket, és szaporítóanyagot gyűjtsek. Nem is kellett sokat várnom a válaszra, amely igen kedvező volt számomra. A megbeszélt időpontban ott vártak a Várkapitányság munkatársai, akik magukhoz vették a célállomásaink kulcsait, majd nekiindultunk a budavári fügekörútnak. 😊 Lőportári fügematuzsálem A T
Pöttyös lámpahordó-kabóca (Lycorma delicatula) – hogyan védekezzünk ellene?
A Lycorma delicatula, vagy ahogy idehaza hivatkoznak rá, a pöttyös lámpahordó-kabóca egy renkívül nagy károkat okozó kabócafaj. Az állatcsoport a fura nevét annak köszönheti, hogy „magasan hordja az orrát”, erről régen úgy hitték, éjszaka képes fényt kibocsátani – ez ugyan nem így van, de a név rajtuk ragadt. Mivel a hazai cikkek, amelyek erről a kártevőről szólnak, eléggé felületesek, elnagyoltak és adatszegények, gondoltam, írok egy cikket, melyben a lehető legtöbb – a tudomány jelen állása szerint elérhető – információt közlöm róla. Azt mindenképp le kell szögezzem a pánikhangulat kialakulásának elkerülése érdekében, hogy ezt a kártevőt a cikkem megjelenéséig sem hazánkból, sem más európai országból nem jelentették. Csak azért írok róla, mert egyes terjedését vizsgáló kutatások előrejelzései alapján bármikor megjelenhet Európában is. A legfeljebb 25 mm hosszú Lycorma delicatula ázsiai eredetű (Kínában, Indiában és Vietnamban őshonos) . A 2000-es évek közepe táján jelent meg Dél
A füge fagyasztása, avagy le lehet-e fagyasztani a fügét?
Akinek a kertjében van fügebokor vagy fügefa, az már tudja, hogy a füge sajnos nem túl jól tárolható még hűtőben sem. Amit pár napon belül nem fogyasztunk el, elkezd erjedni, vagy penészedni. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy vajon le lehet-e fagyasztani a fügét? Ebben a cikkben ennek a témának próbálok utánajárni, mert bár elsőre azt mondám, hogy le lehet fagyasztani a fügét, csak nem nagyon érdemes, de azért ez nem ennyire egyszerű. A válasz függ attól is, mire szeretnénk majd használni a fügét, és attól is, hogyan fagyasztjuk le. 😊 Miért nem érdemes lefagyaztani a fügét? Azért, mert vannak gyümölcsök, amelyeket ha lefagyasztunk, akkor megváltozik az ízük és a textúrájuk is. A füge is ilyen gyümölcs. A fagyasztás során a fügében található víz fagyás közben kitágul, ezzel szétroncsolva a sejtfalakat. Amikor felolvasztjuk, ezért veszti el alakját, és a kiolvasztott füge plöttyedt, lucskos, és ízetlen lesz. Ezért étkezési célra nem érdemes fügét lefagyasztani, mert felolvasztás utá
Címkék
adriai
állatkerti fügék
allergia
álmok
amerikai lepkekabóca
aszalódó
aszalt füge
aszály
átültetés
azonosítatlan fajta
beporzás
beszerzés
betakarítás
betegség
Budai Vár
bujtás
ChatGPT
Christian Ziegler
crna
csapadék
csíkos füge
csíráztatás
darazsak
deformálódott levelek
dézsás füge
Dr. Nanthinee Jevanandam
Drosophila suzukii
dugványozás
egészség
élet
előrejelzés
Emma Marris
érdekesség
fagyasztás
fagykár
fajtaazonosság
fajtabemutató
fajtaválasztás
Farmosi füge-fajtagyűjtemény
Farmosi fügeföld
Fekete fügelégy
feldolgozás
fiatalítás
Ficus auriculata
Ficus benghalensis
Ficus benjamina
Ficus citrifolia
Ficus grossu-larioides
Ficus microcarpa
Ficus Palmata
ficus pumila
Ficus punctata
Ficus religiosa
Ficus Ruminalis
Ficus sycomorus
Ficus thonningii
Ficus variegata
Ficus watkinsiana
fojtogató füge
fonalféreg
fordítás
Fővárosi Állat- és Növénykert
füge a lakásban
füge antraknózis
füge azonosítás
füge igényei
füge mozaik vírus
füge viaszos pajzstetű
füge-levélbolha
füge-levélmoly
fügebor
fügedarázs
fügeérés
fügefa-kéregmoly
fügehullás
fügekávé
fügekörkép
fügelevél
fügelikőr
fügematuzsálem
fügerozsda
fügeszalámi
fügeszú
Gajumaru Treehouse Diner
gasztro
Gellért-hegy
gondozás
gyógynövény
gyökereztetés
gyökérsarj
hangya
háromszor termő
hasznos tippek
hibrid füge
hidegtűrés
Homotoma ficus
időjárás
India
Iraqi
Jászberényi Állat- és Növénykert
Jégfüge
kaprifüge
kártevő
Kátai aszalódó
kísérletezés
kiszoktatás
klímaváltozás
koffig
kordonos nevelés
kórokozó
Krakatoa
kúszófüge
látványosság
leg-leg-leg
légbujtás
levélfoltosság
lexikon
madarak
magnélküli
Meg Lowman
megtermékenyítés
metszés
mézfüge
Mike Shanahan
mitológia
Naha Harbour Diner
nematoda
növényvédelem
OpenAI
országtorta
öntözés
őszi munkálatok
Pandzsáb füge
Pettyesszárnyú muslica
poloska
porbujtás
pöttyös lámpahordó-kabóca
recept
Ross Raddi
Ruth Bancroft
San Pedro
Silba adipata
spicces füge respektus
spiritualitás
Steve Bradt
szaporítás
szaporítás magról
szmirnai
szüret
Tabán
takarás
talajtakarás
támogatás
tápanyag utánpótlás
táplálkozás
tárolás
tartósítás
tavaszi munkálatok
tea
teleltetés
téli munkálatok
téli védelem
tip pinching
típusok
törpe füge
tősarj
trágyázás
tudomány
turizmus
unifera
utazás
ültetés
vadfüge
Vajdahunyadvár
vallás
Városliget
vásárlás
védjegyzett fajta
videó
viharkár
A szerzői jogokról
Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu