Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2023
átültetés , gondozás , metszés , tavaszi munkálatok , ültetés ,

Fügefa átültetése szakszerűen, hogy biztosan túlélje

Egy általános érvényű cikket már írtam a  Korosabb, idősebb füge átültetése címmel, amely leírja a menetét általánosságban egy füge átültetésének. Ebben a posztban ezt most egy konkrét füge átültetésének lépéseivel leírva mutatnám be. Egy kedves fügekedvelő keresett meg azzal a problémával, hogy egy öt évvel ezelőtt Görögországból hozott fügéje itthon nem érlel termést, pedig odakint, Görögországban gyönyörű, zamatos lila fügék voltak a bokron. Hozott belőle szaporítóanyagot, majd elültette a kertjébe. Teremni terem, de nem érleli be. A füge tipusairól szóló cikkemben már leírtam, amit tudni kell a különböző típusú fügékről, így most itt csak annyit írok, hogy azt sikerült kideríteni, hogy ez egy szmirnai füge, amely beporzás nélkül nem érlel termést. Mivel azonban terveim között szerepel a fügedarázs betelepítése kertembe, így megkérdeztem, kaphatnék-e belőle dugványnak valót. Erre azt mondta, ha kérem, nekem adja az egész növényt, mert neki nem kell így... Hát innen indul enne
gondozás , tavaszi munkálatok , teleltetés , ültetés ,

Mikor tehetem ki a teleltetett fügét a szabadba?

A nappalok egyre melegebbek, és egyre többet süt a nap is. Az időjárásból ítélve nyugodtan állíthatjuk, hogy a tavasz már a spájzban van! 😁 Napkozben már szinte folyamatosan 10-12 Celsius felett jár a hőmérőben a higanyszál, ami azt jelenti, hogy hamarosan a szabadföldi fügék is elkezdenek ébredezni. Az én kertemben konkrétan megjelentek az első aprócska fügekezdemények már egy hete. Joggal merül hát fel a kérdés minden lelkes kertészben, hogy... Mikor vihetem ki a telelőből a konténeres fügéket a szabadba? A válasz igen rövid és tömör: akár már most! Bizony, jól olvastad. Bár hajnalonta még néha-néha visszatérnek a gyenge fagyok, de ezek már komolyabb károkat nem okoznak a félfás vesszőjű fügékben sem, azokban amelyek teljesen bekérgesedtek pedig semmilyet. Ezért eljött az idő, el lehet kezdeni kihordani a téliesített fügéket a pincékből, lépcsőházakból, vízóraaknákból, vagy ki hol tárolja. 😊 A fügék már készen állnak a hosszú tél után, hogy a napfény simogatása keltegesse ő
fiatalítás , gondozás , metszés ,

Nagyra nőtt fügefák ifjítása, megújítása...

...avagy a fügefák csodálatos megújulási képessége! Sokszor találkoztam már azzal a kérdéssel, hogy egy hatalmasra nőtt fügefát vagy fügebokrot hogyan lehet megfiatalítani, hogy újra kezelhető méretű legyen, és a terméseit se a felhők közül kelljen szüretelni. Ez a téma már itt, a Fügés emberen is többször lett érintve, de most egy külön posztot szánok annak, hogy vissza lehet-e vágni a hatalmasra nőtt fügefát. Előre szólok, hogy a cikk a fügére nézve kimondottan erőszakos jeleneteket tartalmaz. Gyengébb idegzetű olvasóimnak csak felnőtt felügyelete mellett ajánlott az elolvasása! 😁 A munkahelyem egyik bejáratánál a porta épülete mellett hosszú évtizedek óta állt egy fügefa. Igazából bokor, nem is fa, mert több törzse volt talajszinttől, de ezek annyira megvastagodtak, hogy már inkább volt nevezhető több törzsű fának. Sajnos akkoriban azonban még nem írtam fügés cikkeket, így nem is éreztem fontosnak lefotózni a hatalmas, majnem öt méter magas füge-szörnyet. 😁 Mivel azonban nagyon rá
fajtaazonosság , füge azonosítás ,

Negru Svinita és Galben Svinita fügefajták – kik is ők valójában?

Tavaly ősszel nagyon megörültem neki, amikor az egyik hazai kertészet kínálatában megláttam egy Negru Svinita néven futó fügefajtát, mert gondoltam, találtam valamit, amim eddig még nincsen. Rendeltem is egyet, amit egy korrekt kiszállítás követett. Szép egészséges növényeket kaptam (mert rendeltem onnan más egyéb gyümölcstermőket is) , a Negru Svinita is gyönyörű volt. 😊 De mint tudjuk, a fügék elnevezései elég szövevényesek, és következetlenek tudnak lenni, így azért mérget nem vettem rá, hogy új fajtát találtam. Nekiálltam nyomozgatni egy kicsit, és hát a gyanúm beigazolódott, miszerint is a Negru Svinita valószínűleg nem egy általam eddig nem ismert fajta. Annyit tudtam meg, hogy a kertészet Csehországból hozza be a növényei egy részét, közte a fügéket is. A csehek meg állítólag sok esetben Romániából veszik, erre utalhat a Svinita szó is a füge elnevezésében, ami egyébként egy romániai település neve ( Sviniţa = Szinice ) . A település érdekessége, hogy mikroklímája alkalmassá te
fagykár , gondozás , kiszoktatás , teleltetés , ültetés ,

Mit tegyünk, ha idő előtt felébredtek a teleltetőben a fügék?

Most, hogy a tavasz már kacérkodik velünk, és a napközbeni hőmérsékletek rendre meghaladják a +10-12 fokokat, a talajszint feletti teleltetőkben elkezdenek ébredezni téli álmukból a fügék. A közösségi platformokon naponta többször bukkannak fel az olyan kérdések, hogy kihajtott a füge a pincében/lépcsőházban, mit tegyek? Vagy hogy ez normális-e? Semmi ok a pánikra! Csak annyi történt, hogy a füge kialudta magát! A füge szenzorai folyamatosan érzékelik a környezet hőmérsékletét, és amint az tartósan, többször is +10 celsius fok fölé emelkedik, lassan beindul benne a nedvkeringés. A szeretett fügénk felébred téli álmából. Elkezdenek rajta duzzadni a rügyek, és szépen lassan megjelennek az első fügekezdemények, levelek. Ez egy teljesen normális folyamat, ennek így kell történnie. Az lenne a baj, ha nem így történne. 😊 Innentől viszont a füge nem bírja a fagyot, vannak igényei... Jó tudni azonban, hogy a fügének innentől kezdve vannak igényei. Amint lassan beindul a fügében a nedvkeringés
támogatás ,

Mostantól Te is lehetsz Fügés ember támogató

Az elmúlt kicsit több, mint két év alatt a Fügés ember eléggé ismert lett – főleg mióta a Sokszínű vidék riportot is készített velem. Egyre többen jeleztétek nekem az elmúlt időkben, hogy fantasztikus kezdeményezésnek tartjátok a Farmosi füge-fajtagyűjtemény projektemet, ami ha úgy vesszük, tulajdonképpen egy fügés génbank. Többen is kérdeztétek, van-e lehetőség rá, hogy támogassátok akár pénzzel is a projektet, mert ti is értékteremtőnek tartjátok. 😊 Én – aki nem ismerne, itt olvashat rólam bővebben – nagyon örültem ennek a sok-sok visszajelzésnek, mert ezekben többek között azt is kifejezésre juttattátok, hogy a Fügés ember fügével foglalkozó szakmai, és tudományos honlap hiánypótló a magyar online média világában. Örülök neki, hogy ennyire értékelitek a munkámat, mert a sok-sok minőségi tartalom előállítása a magánélet, a munka, a család, a saját kert, plusz még a fügeföld mellett nem kis kihívás. Egyébként eddig is nagyon sokat segítettek, mert többen is küldtetek nekem sok ese

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu