Bejegyzések

ültetés címkéjű bejegyzések megjelenítése
fagykár , fügehullás , gondozás , ültetés ,

Ilyen károkat okozhat a tavaszi fagy a fügén

Ahogy az itt az Alföldön lenni szokott, idén is igen nagy lendülettel érkezett a tavasz a télbe. Úgy értem ezt, hogy február második felében jött egy olyan erős és tartós felmelegedés, hogy nem csak a hagyományosan megszokott gyümölcsfák kezdtek el ébredezni, de március első felében már hajtani kezdett a kertek alatt a füge. A nagyobb városokban, ahol a hősziget hatás miatt ennek kisebb a veszélye, nem olyan nagy gond ez, mint vidéken. Miért is baj ez? Azért, mert miután a növények nedvkeringése beindul, rendkívüli módon lecsökken a fagytűrésük. Emiatt panaszkodnak a barack félék, illetve sokszor az almák miatt a gazdák minden évben, és már nem ez az első év, amikor ebbe a sorba beáll a füge is. Április elejére már itt, Farmoson is cseresznye vagy akár dió méretű fügéket is mutattak a fügebokrok, amelyeket már a kipattant rügyekből előbújó levelek is kísértek. Jött a sarkvidéki hideg! Aztán jött egy hirtelen sarkvidéki hideg légtömeg, amely ugyan ide, Farmosra fagyot nem hozott...
gondozás , magaságyás , ültetés ,

Ezért ne ültesd a fügefát magaságyásba

Sok témában írtam már cikkeket a fügével kapcsolatban, de a minap egy olyan kérdést tett fel nekem egy olvasó, amire eddig nem is gondoltam, hogy felmerülhet. A kérdés az volt, hogy jó ötlet lehet-e fügefát magaságyásba ültetni. Gondoltam, a válaszomat egy részletes és alapos cikkben írom meg. 🤠 Manapság egyre népszerűbbek a házikertészek körében a magaságyások. Ezek lehetnek a talaj szintjétől mindössze néhány centiméterrel megemelve, vagy akár méteres magasságban is attól függően, hogy milyen célból készülnek. Néhány dolog azonban közös a magaságyásokban, ezek pedig a következők: Télen a talaj hamarabb, és jobban lehűl benne, mert kevésbé tud érvényesülni a talajból felfelé sugárzó talajhő. Tavasszal hamarabb indul melegedésnek a talaja, mert jobban érvényesül benne a napsugárzás melegítő ereje. Ugyanakkor a hideg tavaszi éjszakákon vissza is hűl, így a nappali/éjjeli hőmérsékletváltozások kevésbé kiegyenlítettek benne. Hamarabb kiszárad benne a talaj a nyári h...
biodiverzitás , biokertészkedés , gondozás , növénytársítás , permakultúra , ültetés ,

A füge növénytársításai a házikertekben – biokertészkedés

Sokat lehet olvasni a növénytársításokról mostanában, ami jó dolog, mert talán egyfajta szemléletváltás küszöbén állhat a kiskerti növénytermesztés. Ez nagyon jó dolog, mert idővel talán egyfajta igényt támaszt majd a nagyobb gazdaságok felé a lakosság részéről, hogy ott is történjen változás a mai kemikáliákra támaszkodó, talajkizsákmányoló gazdálkodás felől a permakultúra felé. A minap a Mikorrhiza gomba és a füge szimbiotikus kapcsolatáról írtam cikket, amelyben azt mutattam be, mennyivel kisebb energiabefektetéssel lehet fügét termeszteni, ha alkalmazzuk a természetes társakat, most pedig a füge növénytársításairól fogok írni. Hiszen ha más, egyéb növények esetében sikeres lehet a növénytársítás, akkor miért ne lehetne a füge esetében is. De először tisztázzunk egy fontos kérdést. Mi is az a növénytársítás? „A talaj egészsége és a növények jólléte, a termés fokozása, a betegségek megelőzése érdekében eredményesen alkalmazhatóak a vetésváltások és a növénytársítások. A vetés...
fagykár , gondozás , hasznos tippek , őszi munkálatok , tavaszi munkálatok , ültetés ,

Ősszel, vagy tavasszal jobb kiültetni a fügét?

Mikor ültessem ki a fügét a kertbe? Ősszel, vagy inkább tavasszal? Ezek a kérdések nagyon sokszor előtérbe kerülnek ilyenkor, amikor beköszöntenek az első esős, és hűvösebb őszi napok. Ebben a cikkemben ezt a témát fogom taglalni, és álláspontomat érvekkel is alátámasztani, mert bizony nem mindegy, hogy mikor ültetjük ki a fügét szabadföldbe. Bár azt szokás mondani, hogy konténeres növényeket bármikor lehet fagymentes időben ültetni, ez sajnos így ebben a formában nem teljesen igaz. Mert ugye nem ugyanazzal az eséllyel indul egy májusi kellemesen napos, esős időszakban ültetett füge, egy októberi hűvös időben ültetett füge, és egy júliusi aszályban ültetett füge. Pedig mindhárom időszak fagymentes. Ugyanakkor mindegyik időszakban történő ültetésnek vannak előnyei, és hátrányai is. Ezért én most sorra fogom venni a konténeres fügék számára lehetséges ültetési időszakokat, és ki fogom vesézni, hogy melyiknek mik az előnyei és hátrányai, majd a cikk vége felé megteszem saját ajánláso...
gondozás , tudomány , ültetés ,

Lehet-e fügéket diófák közelébe ültetni?

A minap egy nagyon érdekes kérdést tett fel valaki a közösségi hálón. A kérdés lényege az volt, hogy diófák alatt, vagy legalábbis azok gyökérzónájában lehet-e fügefákat ültetni, illetve sikeresen nevelni. Elsőre azt mondhatná az ember, hogy miért is ne lehetne? De ha kicsit tudományosabb oldalról is megvizsgáljuk, mindjárt értelmet nyer a kérdés. 😊 A diófák gyökere (is) ugyanis termel egy juglon nevet viselő vegyletet, amely gátló hatással van a növények többségére. Ezért tapasztalhatjuk azt, hogy a difák alatt sokkal kevesebb növény él meg tartósan. Persze jogosnak tűnhet a kérdés, hogy minek akarna valaki a diófa árnyékába ültetni egy olyan napfény- és melegigényes növényt, mint a füge? De mielőtt ilyet kérdezünk vegyük figyelembe, hogy a fák gyökérzónája akár kétszer is nagyobb lehet, mint amekkora a lombkorona... De mi is az a juglon? A joglon egy, a diófafélék által termelt alleopátiás (olyan vegyület, amely igyekszik más növények fejlődését befolyásolni) és fitotoxikus (más n...
gondozás , öntözés , trágyázás , ültetés ,

Miért nem nő a fügém semmit a kiültetés óta?

A különböző online közösségi platformokon – illetve a nekem írt levelekben is – rendszeresen felmerülő kérdés, hogy az egy-két éve ültetett fügék növekedése látszólag megállt, miközben teljesen egészségesnek tűnnek. Ilyenkor jönnek a kérdések, hogy mit kellene tenni, hogy növekedésnek induljon a nem régen elültetett fügecsemete. Azért írtam az imént azt, hogy látszólag megállt a fejlődésben, mert valójában nem állt meg. Ez az állapot csak a füge föld feletti részét érinti, a talajszint alatt gőzerővel folyik a fejlődés, növekedés, a gyökerek térhódításával. Fontos ugyanis tudni, hogy a növények mindig arra törekszenek, hogy a gyökérzetük és a lombkoronájuk arányban legyenek egymással. Általánosan a füge esetében elmondható, hogy egy egészséges növény esetében minimum 1:1 arányúnak kell lennie a gyökérzet, és a lombkorona arányának, de jobb, ha a gyökérzet javára billen el a mérleg nyelve. A füge évi növekedése fajtától függően elérheti, vagy akár meg is haladhatja a 120 centimétert...
átültetés , gondozás , metszés , tavaszi munkálatok , ültetés ,

Fügefa átültetése szakszerűen, hogy biztosan túlélje

Egy általános érvényű cikket már írtam a  Korosabb, idősebb füge átültetése címmel, amely leírja a menetét általánosságban egy füge átültetésének. Ebben a posztban ezt most egy konkrét füge átültetésének lépéseivel leírva mutatnám be. Egy kedves fügekedvelő keresett meg azzal a problémával, hogy egy öt évvel ezelőtt Görögországból hozott fügéje itthon nem érlel termést, pedig odakint, Görögországban gyönyörű, zamatos lila fügék voltak a bokron. Hozott belőle szaporítóanyagot, majd elültette a kertjébe. Teremni terem, de nem érleli be. A füge tipusairól szóló cikkemben már leírtam, amit tudni kell a különböző típusú fügékről, így most itt csak annyit írok, hogy azt sikerült kideríteni, hogy ez egy szmirnai füge, amely beporzás nélkül nem érlel termést. Mivel azonban terveim között szerepel a fügedarázs betelepítése Farmosra, így megkérdeztem, kaphatnék-e belőle dugványnak valót. Erre azt mondta, ha kérem, nekem adja az egész növényt, mert neki nem kell így... Hát innen indul ...
gondozás , tavaszi munkálatok , teleltetés , ültetés ,

Mikor tehetem ki a teleltetett fügét a szabadba?

A nappalok egyre melegebbek, és egyre többet süt a nap is. Az időjárásból ítélve nyugodtan állíthatjuk, hogy a tavasz már a spájzban van! 😁 Napkozben már szinte folyamatosan 10-12 Celsius felett jár a hőmérőben a higanyszál, ami azt jelenti, hogy hamarosan a szabadföldi fügék is elkezdenek ébredezni. Az én kertemben konkrétan megjelentek az első aprócska fügekezdemények már egy hete. Joggal merül hát fel a kérdés minden lelkes kertészben, hogy... Mikor vihetem ki a telelőből a konténeres fügéket a szabadba? A válasz igen rövid és tömör: akár már most! Bizony, jól olvastad. Bár hajnalonta még néha-néha visszatérnek a gyenge fagyok, de ezek már komolyabb károkat nem okoznak a félfás vesszőjű fügékben sem, azokban amelyek teljesen bekérgesedtek pedig semmilyet. Ezért eljött az idő, el lehet kezdeni kihordani a téliesített fügéket a pincékből, lépcsőházakból, vízóraaknákból, vagy ki hol tárolja. 😊 A fügék már készen állnak a hosszú tél után, hogy a napfény simogatása keltegesse ő...
fagykár , gondozás , kiszoktatás , teleltetés , ültetés ,

Mit tegyünk, ha idő előtt felébredtek a teleltetőben a fügék?

Most, hogy a tavasz már kacérkodik velünk, és a napközbeni hőmérsékletek rendre meghaladják a +10-12 fokokat, a talajszint feletti teleltetőkben elkezdenek ébredezni téli álmukból a fügék. A közösségi platformokon naponta többször bukkannak fel az olyan kérdések, hogy kihajtott a füge a pincében/lépcsőházban, mit tegyek? Vagy hogy ez normális-e? Semmi ok a pánikra! Csak annyi történt, hogy a füge kialudta magát! A füge szenzorai folyamatosan érzékelik a környezet hőmérsékletét, és amint az tartósan, többször is +10 celsius fok fölé emelkedik, lassan beindul benne a nedvkeringés. A szeretett fügénk felébred téli álmából. Elkezdenek rajta duzzadni a rügyek, és szépen lassan megjelennek az első fügekezdemények, levelek. Ez egy teljesen normális folyamat, ennek így kell történnie. Az lenne a baj, ha nem így történne. 😊 Innentől viszont a füge nem bírja a fagyot, vannak igényei... Jó tudni azonban, hogy a fügének innentől kezdve vannak igényei. Amint lassan beindul a fügében a nedvkeringés...
Farmosi füge-fajtagyűjtemény , Farmosi fügeföld , magyar füge , ültetés ,

Farmosi füge-fajtagyűjtemény – szezonnyitó ültetés és leltár

Sikerült felkutatnom három újabb, régóta vágyott fügefajtát az interneten, amelyeket meg is rendeltem. Ezt követően azt az információt kaptam, hogy a nagy hidegek miatt nem tudják szabadföldből felszedni a fügéket, így bizonytalan a postázás ideje. Aztán nagyjából egy hete megjött az e-mail, hogy a csomagomat feladták Romániában, merthogy onnan rendeltem egy tő Black mission , egy tő Vasilika Aspra Sika   (Royal white) és egy tő Vasilika Mavra Sika   (Royal black) fügét. A webshop felülete magyar volt ugyan, de igen csak magyartalanul magyar, így megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy a fügék fajtaazonosság tekintetében köszönő viszonyban vannak-e azzal, aminek eladták őket. Minden esetre én úgy döntöttem, megér egy próbát. Aztán ha mégsem az, aminek eladták, legfeljebb felszedem, és megválok tőle. Visszatérve arra, amit mondtak a szabadföldből felszedésre, már ott gyanakodtam, hogy ezek bizony nem konténeres fügék lesznek. Amikor pedig a postás megérkezett a fügéimmel, r...
fügedarázs , fügeérés , gondozás , típusok , tudomány , ültetés ,

A füge bemutatása, leírása és általános jellemzése

A közönséges füge (Ficus carica) , vagyis az ehető füge évezredek óta fontos és közkedvelt tápláléka az emberiségnek. Mint egy korábbi cikkemben már írtam róla, a füge az egyik első ember által háziasított növény . Sokféleségének köszönhetően redkívüli változatosságokat produkál mind kinézetében, mind pedig ízvilágában. Mindemellett a füge egy renkívül egészséges gyümölcs , amelyből ajánlott lenne mindenkinek sokkal többet fogyasztania. Több cikket is írtam már a fügéről, ebben a posztban egy általános, de átfogó leírást szeretnék róla adni. A füge gyümölcsének külső megjelenése Alakja általában körtére emlékeztető, de akadnak ettől eltérő formájúak (akár egészen gömbölyűek is) és mérete nagyjából a 15-200 grammos tartományon belül van fajtától függően, de nagy ritkán akadnak ennél nagyobbak is. A füge bőre sima, bőrszerű tapintású, némelyik fajtánál viaszos borítású is lehet. Külső színe igen sokféle lehet (lila, zöld, sárga, piros, narancs, fekete, kék, stb.) . ...

Időjárás

Címkék

Aclees taiwanensis adriai Afrikai fügelégy állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág boldog gyümi Budai Vár bujtás Carpobrotus Carpophilus hemipterus Ceratitis capitata Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak darázscincér deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előadás előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség esemény fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény farmosi fügedarazsak Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficocyba ficaria Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana Fig endosepsis fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge ormányos füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelégy fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj gyümölcslégy hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kabóca kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kétszínű gyümölcsfénybogár kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kukacos füge kultúra kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság levélhullás levéltetvek lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Mt. Etna Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus ujjas óriás unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak webáruház Zaprionus indianus

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020- fugesember.hu