fagykár , gondozás , hasznos tippek , őszi munkálatok , tavaszi munkálatok , ültetés ,

Ősszel, vagy tavasszal jobb kiültetni a fügét?

Mikor ültessem ki a fügét a kertbe? Ősszel, vagy inkább tavasszal? Ezek a kérdések nagyon sokszor előtérbe kerülnek ilyenkor, amikor beköszöntenek az első esős, és hűvösebb őszi napok. Ebben a cikkemben ezt a témát fogom taglalni, és álláspontomat érvekkel is alátámasztani, mert bizony nem mindegy, hogy mikor ültetjük ki a fügét szabadföldbe.

Bár azt szokás mondani, hogy konténeres növényeket bármikor lehet fagymentes időben ültetni, ez sajnos így ebben a formában nem teljesen igaz. Mert ugye nem ugyanazzal az eséllyel indul egy májusi kellemesen napos, esős időszakban ültetett füge, egy októberi hűvös időben ültetett füge, és egy júliusi aszályban ültetett füge. Pedig mindhárom időszak fagymentes. Ugyanakkor mindegyik időszakban történő ültetésnek vannak előnyei, és hátrányai is. Ezért én most sorra fogom venni a konténeres fügék számára lehetséges ültetési időszakokat, és ki fogom vesézni, hogy melyiknek mik az előnyei és hátrányai, majd a cikk vége felé megteszem saját ajánlásomat a szerintem legideálisab kiültetési időszakra. 😊

Füge kiültetése nyáron

Ha lehet rossz időpontot választani a füge kiültetésére, akkor a lehető legrosszabb a nyári. Bár a füge olyan növény hírében áll, ami nem igényel sok vizet, de egyrészt ez sem teljesen igaz, másrészt ami igaz belőle, az is a felnőtt, kifejlett növényre igaz, nem a frissen ültetett fügecsemetére. Tudni kell ugyanis, hogy hiába konténeres egy növény, amikor kiültetjük a kertbe, a gyökereinek nincs még kapcsolata a környező talajjal. A gyökérlabdája akkora, amekkora a cserépben volt, és hónapokra van szüksége, hogy elkezdje behálózni a talajt.

Emellett minden növény igyekszik csökkenteni az anyagcserét, és a vegetációt a forróságban. Ezért is van az, hogy a nyári időszakban a kifejlett felnőtt fügék növekedése is lelassul. A nagy melegben nem tud annyi vizet és tápanyagot felvenni, hogy rendesen tudjon növekedni, így hiába ültetjük el a cserepes fügét júliusban vagy augusztusban, az igazi növekedését nem fogja megkezdeni őszig. Viszont addig kétszer olyan nehéz lesz kiültetve életben tartani, mintha cserépben hagytuk volna. Naponta akár két-három alkalommal is gényli majd az öntözést, emiatt folyamatos felügyeletet igényel.

Persze életben lehet tartani, és majd ősszel elindul a gyökerek növekedése, így akár azt is mondhatnánk, hogy lehet nyáron cserepes fügét kiültetni. Lehetni lehet, de igazából teljesen felesleges kockázatvállalás. Arról ugye nem is beszélve, hogy az utóbbi nyarak igen aszályosak voltak, a füge pedig rosszul viseli az aszályt.

Füge kiültetése ősszel

Sokszor olvasom, hogy a füge őszi kiültetése a tuti, mert hát akkor még fejlődik a gyökérzet, és télre megerősödik, meg hasonló érvek. De azért a valóság ennél sokkal árnyaltabb, és egy olyan fagyérzékeny növény esetében, mint a füge, mindig mérlegelni kell a lehetséges előnyőket és hátrányokat.

A füge őszi kiültetésének egyetlen előnye, hogy valamennyit – nem túl sokat – fejlődik a gyökérzete a téli fagyok beálltáig. Ellenben több komoly hátránya is van a füge őszi kiültetésének. Attól függően, hogy milyen az országban várható téli időjárás, illetve, hogy milyen mikroklímájú területen lakunk, télen könnyedén lehet a füge számára kritikus hideg. Hiszen azért hazánkban nem ritkaság még manapság sem a -15 Celsius körüli hőmérséklet. Márpedig akármilyen extra fagytűrőként is adták el nekünk a legújabb fügénket a kertészetben, az bizony nem fog kibírni ténylegesen -15 Celsiusnál többet. Nincsenek csodálatos módon extra fagytűrő fügék!

Sőt, ennyit is csak egy jól kifejlett, kellően befásodott füge bír ki. Egy fiatal csemete, amit ősszel ültettek kis, sok esetben még nem képes felkészülni teljesen a télre, így a fagytűrése sem biztos, hogy elérte a maximumot. Sokszor kaptam már olyan levelet, hogy az ősszel – a kertészetben kapott tanács és útmutatás alapján – kiültetett füge tavasszal már nem hajtott ki, mert elfagyott, vagy egyszerűen kiszáradt. Ugyanis a gyökérzete nem minden esetben képes annyit növekedni még a tél beálltátig, hogy kibírja a telet kiszáradás nélkül. Persze vannak sikersztorik is, nekem is maradt már életben ősszel kiültetett fügém több is, de sajnos a veszteségek aránya sokkal nagyobb, mint amennyit vállalhatónak tartok. Ráadásul folyamatosan figyelni kell az időjárás előrejelzést is, és ha -9 alatti hőmérséklet várható, ezeket a fiatal fügéket védeni kell a fagytól.

Ezért én mindg azt szoktam javasolni, hogy ha van hol biztonságban, fagymentesen átteleltetni a cserepes fügéket, akkor ne ültessük ki ősszel, várjuk meg vele a tavaszt. Ősszel egészen más tennivalók vannak a fügével, inkább azokkal foglalkozzunk.

Füge kiültetése tavasszal

Mivel így a cikk vége felé közeledve lassan elfogytak az évaszakok, gondolom mindenki sejti, hogy én a füge tavaszi kiültetést preferálom a legjobban. Ez így van, mert a tavasszal kiültetett fügecsemeték eredése a legbiztosabb. Egyrészt azért, mert így még a vegetációja legelején ültetjük el, és a néhány őszi hét helyett a következő télig egy egész szezonja van begyökeresedni és felkészülni a következő mélynyugalmi állapotra.

Másik előnye a tavaszi ültetésnek, hogy a talaj felső rétegeiben ebben az évszakban található a legtöbb víz, így az elején öntözni is kevesebbet kell. Mire az első meleg, vagy a forróság megérkezik, már simán elkezdte a gyökérzete a növekedést, és a környező talaj behálózását. Mivel biztonságos helyen telelt, így nincs fagykárunk sem tavasszal.Tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy a füge esetében minden szempontot figyelembe véve a tavaszi fagyok utáni kiültetés a legideálisabb. Ez pedig hazánkban leginkább május közepe környékén jön el.

Melyik időszak a legideálisabb a füge kiültetésére?

Amikor a teleltetőben elkezd a hőmérséklet tartósan 10 Celsius fok fölé emelkedni, elkezdenek ébredezni a fügék. Ekkorra már érdemes tudnunk, hogy majd hova szeretnénk elültetni. Ha odakint még túl zord az idő, és szóba sem jöhet a kiültetés, akkor ezeket az ébredező fügéket különös figyelemmel kell gondozni.

Bár mindig azt mondom, hogy május közepe után jön el az ideje a füge kiültetésének, de azokat a fügéket, amelyek tejes nyugalmi állapotban vannak, egészen bátran kiültethetjük korábban is a végleges helyükre, ha azt látjuk, hogy az összes águk, hajtásuk teljesen be van fásodva. Én ilyen fügéket kellemesen napos januári időben is ültettem ki a Farmosi Füge-fajtagyűjteményembe, és köszönik szépen, jól vannak most is. 😉 És ha már túl vagyunk a tavaszi füge ültetésen, akkor ideje a fügével kapcsolatos tavaszi munkálatoknak is, így hát érdemes kihozni a fészerből a kerti szerszámokat. 😊

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

Népszerű cikkek

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

A füge típusai, virágzata és termése...

Sokszor merül fel kérdés a füge típusaival és virágaival, terméseivel kapcsolatban. Úgy vettem észre, van egy kis kavarodás, hogy akkor mihez is kell fügedarázs , mihez nem, melyik típus érlel egy, illetve melyik két hullámban termést, és hogy akkor most a füge az termés, vagy virág. Gondoltam, egy rövidke poszt keretein belül megpróbálkozom azzal, hogy tisztába tegyem ezt a kérdéskört. Még mielőtt azonban belemennék a típusokba, tisztázzuk a terméshullámok elnevezéseit, amely nyelvterületenként eltérő. Első termés: lampo  (portugál) , breba (spanyol, angol) , fioroni (olasz) , figues-fleurs (francia) . Másodtermés:  vindimo  (portugál) , higo (spanyol) , main crop (angol) , forniti (olasz) , figues d’automne (francia) . Miután a terméshullámokat sikerült jól a nevükön neveznünk, most beszéljük meg azt, hogy mi is a füge tulajdonképpen. A füge típusai Adriai típusú füge: két terméshulláma van, mindkettő partenokarp, azaz beporzás nélkül érlel gyümölcsöt, azonban, ha a feltételek adott

Időjárás

Címkék

adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény farmosi fügedarazsak Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu