Pingo de Mel füge – fajtabemutató
A Ficus Carica Pingo de Mel füge egy Spanyolországból és/vagy Portugáliából származó féltörpe füge fajta, amely akár konténeres nevelésre is alkalmas. Legalábbis ezt írják róla. Számomra már a kezdetetktől egy nagyon kedves fajta, mert különleges a kinézete. Már amikor megláttam az interneten, akkor nagyon érdekelt, és már akkor eldöntöttem, hogy nekem mindenképpen kell ilyen fajta füge. 😊
Nem volt egyszerű, de sikerült hozzájutnom néhány dugványhoz, amelyek nagyon jó állapotban érkeztek meg hozzám. Már voltak picike kis fehér ponok (ezeket hívjuk gyökérkezdeményeknek) az ág darabokon, szóval sejthető volt, hogy nem ezzel a fajtával vállalom a legnagyobb kockázatot a dugványozással. Azzal, hogy már voltak rajta gyökérkezdemények nagyjából egy hetet spórolt meg nekem, akitől kaptam. 😊
Még tavaly (2020) szeptemberben történt a beszerzés és a dugványozás is. Hét darab dugványt kaptam, amiket azonnal eldugványoztam. Akit részletesebben érdekel ennek a hogyanja, az a füge szaporítása dugványozással bejegyzésben elolvashatja, most nem kívánom külön leírni. Nagyon hamar megjelentek az első gyökerek, és hamar rügyet is bontott a kellemes szobai körülmények között. Gondolom, azért indult meg ilyen hamar, mert már eleve úgy érkezett, hogy voltak rajta picike gyökérkezdemények. Hamar el is kezdett nőni, és olyan jó volt a vitalitásuk, hogy tavaszra az első kis hajtások már részben be is fásodtak, ugyanakkor - bár erős hajtásokat növesztett - igen lassan növekvő fajtának tűnik nekem, ami persze egy féltörpe, dézsában nevelhető fajtánál nem is baj.
De ha már fajtabemutató, akkor ugye illene valamit írnom róla konkrétan is. A levelei igen egyedi megjelenésűek, mert nem az a tipikusan méregzöld, hanem inkább sárgás árnyalatú zöld. A levelek formája inkább hasonlít az eperfa leveleire, mint a tipikus fügelevél formákra, és igen fastag, önmagát jól és mereven tartó.
Ahogy a levelek mérete növekszik, formája már jobban hasonlít a füge levélre. Jól bokrosodó fajta. Termésének bőre sárga, mérete közepesnek számít. Serlegnyílása nyitott, és amikor beérik, szirupos lés csepeg belőle. Innen a neve is: Pingo de Mel, ami szabad fordításban annyit tesz: egy csepp méz. Húsa borostyán színű, íze édes, mint a méz.
Az írják róla, korai másodtermése van, ami azzal a reménnyel kecsegtet engem, hogy a mi éghajlatunkon is biztosan beérik. Sajnos ez irányú tapasztalatom még nincsen, mert nem termett még. Viszont az eldugványozott hét darabból még négy megvan.
Egyet elcseréltem egy Ronde de Bordeaux gyökérsarjra, kettőt pedig sajnos túlöntözés miatt elvesztettem. 😥 A maradék négyből ültetek majd szabadföldbe és dézsába is, hogy mindkét tartási módról legyen tapasztalat. Természetesen majd azt is megírom. Addig viszont ennyivel kell beérnetek, mert nem túl könnyű infót tálni a fajtáról a neten...
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.
Megjegyzések
Szólj hozzá!