Translate

Aszály – normális jelenség, vagy nyakunkon a klímakatasztrófa?

Egy korábbi cikkemben már írtam az aszályról, de akkor csak érintőlegesen, hiszen inkább a fügét sújtó aszálykárról, és mérséklésének lehetőségeiről ejtettem szót. Már azon cikk írása közben világossá vált számomra, hogy ennek a témának érdemes lenne egy önálló posztot szánni, és ennek most jött el az ideje.

Ha visszatekintünk a történelmi időkre, akkor feltűnik, hogy aszályos évek mindig is voltak. Az időjárás is folyton változik, ahogy az életben is egyetlen dolog állandó, és az nem más, mint a változás. Ha közel ezer éves mintából dolgozunk, kiderül, hogy ciklikusan működik a bolygónk klímája, és nem feltétlenül a szén-dioxid, vagy legalábbis nem csak az önmagában az oka a globális felmelegedésnek, és az éghajlat változásoknak. Igen, tudom!

Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb „divat” a klímaváltozás elleni harc, de vajon valóban annyira változik a klíma, vagy csupán egy normális jelenségről van szó, amelyet most eszközként használnak bizonyos érdekeltségi körök? Ígérem, nem fogok (nagyon) belemenni sem konteókba, sem politikába a cikk során, mert a Fügés ember nem ilyen oldal. Ugyanakkor azt gondolom, érdemes tisztán látnunk, hogy amikor azt hangoztatják a médiában, hogy „sosem látott aszály van Európa szerte”, akkor az mennyire „sosem látott” módon rendkívüli...

„Ki imádkozni nem tud, menjen a tengerre. Ki sírni nem tud, jöjjön az Alföldre.”

Pesti Hírlap 1863. évi 147. szám. A fenti drámai hangot megütő szövegrészlet, mint látszik, nem most fogalmazódott meg az íróban – bár most is időszerű lenne –, hanem a nagy, 1863-as aszály idején.

Túrkevéről 1863 június 25-én közölt tudósítás így folytatódik: „A Nagy-Kúnság, e szép haza egyik dús magtára siralmas helyzetbe jutott. Hogy állanak vetéseink? azon helyzetben, hogy a magot, melyet elvetettünk, alig adják meg ott, hol az illető földbirtokos a szükségtől kényszerítve marhájával le nem etette. Nyomasztó állapot! Százankint hagyták már el házaikat, bezárva azoknak ajtait, betapasztva ablakait, elmenének azokhoz, kikkel egykor mint olyanokkal, kik karavánkint által vonulva helységeinken, megosztották falatjokat – munkát, vagy az irgalom száraz kenyerét keresendők. Százankint jövének ismét viszsza, mert reményeik meghiúsultak. Ki hinné, hogy az, ki búzakenyeret ehetett, most két font kukorica-lisztből készítve magának eledelt, négy-öt gyermekével tengeti naponta életét.”

Az, hogy hogyan ugrottunk vissza az időben lazán 160 évet, azt a jelenlegi aszály aktualitása adja. Az országot járva az Alföld középső, és déli részén szomorú, és némiképp még ott is tájidegennek számító látvány fogadja az embert. Minden teljesen barnára van száradva, mintha szavannán járnánk. Az megrendítő látvány inspirálta, hogy kicsit utánanézzek, vannak-e feljegyzések régebbi időkből hazai aszályokról, mert egészen biztos voltam benne, hogy ez nem annyira „sosem látott”, mint ahogyan azt a média tálalja. Mind a talált említések számát, mind pedig a leírásokból következtethető mértéket illetően megdöbbentő kép rajzolódik ki: egyértelmű, hogy nem újkeletű jelenségről van szó. Ezer évre visszamenően lehet említéseket találni aszály sújtotta évekről, illetve aszályos periódusokról. Ezeket talán Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon című szerzeménye gyűjti össze legjobban.

Álljon itt ebből néhány bejegyzés a régi idők aszályairól, csak úgy érdekességképpen.

„A 20. századig a legaszályosabb évek melyekről említés is van az alábbiak: 1015, 1022, 1142, 1147, 1276-77, 1363, 1473, 1478-79, 1540, 1585, 1638, 1718, 1790, 1794, 1841, 1857, 1863.”

Ezekből csak néhányat kiemelve.

1015: Nagy szárazság után éhhalál és mirigyvész (pestis) keletkezett.

1022: „Oly nagy szárazság volt, hogy a háztetők a legkisebb szikrától tüzet fogtak. Gabona nem termett.”

1147: Hihetetlen mértékben dúlt az éhínség. Heltai Gáspár a magyarok dolgairól szóló krónikájában írja: „Mondhatatlan, igen nagy aszály lön és a hosz- szú aszály után igen nagy drágaság lön, hogy éhség miatt nagy sok emberek meghalának.”

1363: „A legszárazabb tél és nyár. Példa nélküli aszály és ennek nyomán támadt terméketlenség. Nagy ínség és éhhalál. A föld népe majd mind éhhalálra jutott.”

1473: „Rendkívül száraz és meleg nyár, egyike a legforróbbaknak. A Duna annyira elapadt, hogy még Magyarországon is átgázolható volt. Az erdélyi folyók mind elapadtak.” Heltai: „Igen nagy aszály vala az esztendőbe, és a törökök általjövének a Száván, és beszáguldának Magyarországba...”

Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a szárazság mértéke hazánk történelme során többször olyan mértéket öltött, hogy az kritikus szint alá csökkentette a folyók vízszintjét, gátolva ezzel a hajózhatóságot, és egyéb folyami tevékenységeket pl: sókereskedelem, vizimolnárság stb.

1478-79: Egész esztendőben olyan volt a szárazság, hogy a kisebb vizek teljesen kiapadtak, a Száván majdnem mindenütt, a Dráván sok helyütt át lehetett gázolni. A Dunán nem tudtak hajózni, a Fertő átjárható volt. Nagy takarmányínség, kevés gabona.

1540: Hallatlanul forró és aszályos év egész Közép-Európában. Források, folyók kiszáradtak. A gabona nem tudott nőni. Az árpa kalásza hosszabb volt, mint a szára. Széna sem termett. Több helyen erdőtűz támadt. Néhol a víz drágább volt, mint a bor.

1585: „A szárazság miatt rémítő éhínség, kivált Debrecenben és Erdélyben. Januártól júniusig semmi eső nem esett. A káka és sás gyökerét megőrölték és azt ették. A Hanságban a föld kiégett. Az elhullott állatokat megnyúzták és megették.”

1718: „A legszárazabb és hevesebb nyár. Kilenc hónapig egy csepp eső sem esett. Vetések, vetemények, füvek, sőt fák is kiszáradtak. A fa rügyét, héját, gyökereket, füveket ettek. Elhullottak az állatok.”

Ugyanezen évből egy másik említés: „megdöglött lovaknak, kutyáknak testeit, sőt Háromszéken Ozsdola faluban az éhség miatt megholt gyermekek elszáradt húsait ették némelyek; szóval akkora éhség volt, hogy némely falvakban annyin holtak el éhség, mint pestis miatt”

A felsorolt évekből a legkatasztrofálisabb hatásúak, mikről egyben, már jelentős számú dokumentum is van az 1794. és az 1863. év voltak, melyek külön említést érdemelnek.

„Füzesgyarmat vidékén az 1794. évi szárazság oly fokra hágott, hogy „ivó víz nem volt sehol a marhák számára: a Bucsai Major alatt lévő Berettyó árkában kellet kutakat ásni..., az ivó víz dolgában olly nagy szorultság volt..., hogy Rétségekenn szerte, a Láp lyukakat kellett keresniek és csak azokból kaphattak magoknak messziről ivó vizet. ”

Szentes környékén az „1794-ik Esztendőbe semmi féle élet sem széna egy szóval semmi sem termett mivel sem tavasszal sem nyáron semmi eső nem volt sem harmat nem járt tsak a sok szél vész és ekkor következő télen oj szűk idő lett hogy az emberek kénteleníthettek túl a Kurtzánn gyékény tövet ásni mejet béngyélének neveztek el és azt meg szárították meg törték így pogátsának meg sütötték így táplálták sok szegény emberek magokat és a következő évbe a Császár osztogatott ki vetni való búzát árpát a lakosoknak. ”

Ugyanezen év Szolnokról június 25-én kelt híradás azt közli, „hogy itt némely értetlenek a nagy szárazság okát a boszorkányokban keresték „minek okáért sürgették, hogy a boszorkányságról gyanús Asszony-személlyek vizsgáltassanak meg, förösztés által. ” – itt jegyezném meg, hogy abban az időben, ha valaki boszorkányságot emlegetett, tudott akkora riadalmat kelteni az emberekben, mint ma az a jelenség, amelyet a köznyelv csak klímahisztériának nevez. Joggal nevezzük tehát a klímaváltozást korunk egyik boszorkányságának.

A szárazság miatti boszorkányüldözés egyébként már az 1720-as években Szegeden is előkerül. Ekkor zajlottak a hírhedt boszorkányperek. Az eső elmaradását – a sok egyéb baj mellett – a nép vallástalanságának tulajdonították, s a „felelősöket” (összesen 13 személyt), kik ,,bűbájos mesterségükkel s az ördög segítségével hét esztendeig elvonták a szegedi határról az esőt s harmatot”, máglyára ítélték, s a Tisza mentén, az azóta Boszorkány-szigetnek nevezett részen, megégették. 

A párhuzam múlt és jelen között!

Nagyon érdekes párhuzamot lehet itt vonni napjainkkal. Mint fentebb írtam, ma nem szó szerint üldöznek boszorkányokat, de – mint akkor – ma is a népet hibáztatják a klímaváltozásért. A különbség annyi, hogy a mára az erejét és jelentőségét vesztett vallás szót környezettudatosság szóra cserélték. A mai kor emberének bűne a nem megfelelő környezettudatosság. Természetesen magam részéről ezzel a tézissel nem tudok azonosulni, mert a népet nevelik a médián keresztül. Akik pedig a médiát irányítják, pontosan azon multinacionális cégek kottájából játszanak, akik a kőolaj kitermelés, és üzemanyaggyártás – egyébként haszontalan – melléktermékét alakítják át műanyagokká, hogy kimondhatatlan mennyiségű hasznot zsebeljenek be. Aztán rámutatnak az átlag polgárra, hogy az ő hibája minden, mert túl sok műanyagot használ. Persze ez csak egy szeletkéje az egésznek. Ha valaki látta azt az ismeretterjesztő filmet, amely a műanyagok történetét mutatja be, és hogy napjainkban komplett városok élnek műanyag szemét abszolút környezetszennyező módon történő égetéséből például Indiában, az egy percig nem fog kételkedni abban, amit itt leírtam. Ha nem láttad, itt van beillesztve alább.

Ezek után azt gondolom, hogy az egyén felelőssége jóval kisebb, mint amennyire azt el akarják velünk hitetni. Szóval, ha a lehetőségeinkhez mérten megtesszük, amit csak tudunk annak érdekében, hogy a környezetünkkel összhangban éljünk, és óvjuk, kíméljük azt, akkor nyugodtan megengedhejük magunknak azt a luxust, hogy ne érezzünk lelkiismeret furdalást a bolygónk klimatikus változásai miatt.

További valódi okok

Arról szintén nem nagyon beszél senki (vagyis már vannak azért ébredezők - részletesen lentebb), hogy a folyószabályozások, és lecsapolások (erről kevesebb szó esik, de korábban az ország területének mintegy 1,1%-át borító lápos élőhelyek 97%-a elpusztult ekkoriban) következtében drámai módon lecsökkent árterek, és mocsarak roppant gazdag élővilágnak adtak otthont, ahol őseink – ellentétben a tévhittel – nagyon is gazdag mezőgazdasági kultúrát hoztak létre. Az éppenséggel Európában akkoriban a legnagyobbnak számító hazai folyószabályozásokig alföldjeink jelentős része tartozott az árterekhez, a mai ország területének mintegy egynegyede. A magasabb, még a legnagyobb árvizek által sem érintett térszíneken telepedett meg az ember, illetve művelte földjeit, a hosszabb-rövidebb ideig víz alatt álló ártereken pedig egy természetközeli és meglehetősen komplex megoldással élt együtt a folyókkal. Ez volt az ún. fokgazdálkodás.

A későbbi évszázadok során azonban kulturálisan nagyon erősen belénk ivódott a „vadvízország mítosza”, azaz, hogy a „mocsárban” nem terem semmi, ezért módszeresen nekiálltunk a folyóink szabályozásának, és mocsaraink lecsapolásának, így alkalmassá téve a mai értelemben is ismert mezőgazdasági tevékenységre. Ha belegondolunk, nyilvánvaló, hogy ez már túlmutat az egyszerű polgár felelősségi körén. Emellett hektárszámra irtották a természetes erdőket is, hogy azok helyét is átvegyék a szántók. „az erdők, legelők, mocsarak nem tartoztak ugyanis a jobbágyok telki állományához, ezeket a földesúrral közösen használta a község. Azaz a földesúr sehogyan, illetve csak járadékai révén húzott belőle hasznot. Azonban az irtásföld a majorsági föld részét képezte, és ha a földesúr allódiumához csatolta, máris termelhetett rajta, irtásként a jobbágyok kezén hagyva pedig magasabb adót szedhetett utána. A jobbágyok rosszabbul jártak, biztos megélhetési forrásukat veszítették el” – Győri Róbert: Vadvízországtól a fokgazdálkodásig

Azért hozzátenném, hogy ez a folyamat mára sem állt meg. A természetes erdőket ma is ugyanúgy írtjuk, amelyek helyén jórészt vagy nem történt erdőtelepítés, vagy ha igen, annak szerkezete és összetétele túl mértani a természetes erdőkhöz képest, emiatt a klímára gyakorolt hatása sem ugyanaz. Ezen változások pedig mind-mind hozzájárultak az adott területek klímájának változásához. És ha ezt hozzáadjuk az amúgy is ciklikusan előforduló aszályos periódusokhoz, akkor az egyenlőség jel után megkapjuk a mai klimatikus viszonyokat.

Szerencsére azonban napjainkban már látszik némi fény az alagút végén, legalábbis ami a mezőgazdaságot illeti. Mint mondtam, vannak ébredezők már a témában a világ számos pontján, és itthon is. Egyre jobban kezd terjedi a talajt pusztító és kizsákmányoló talajforgató földművelés helyett az úgynevezett no-till technológiára, azaz a talajforgatás nélküli földművelésre épülő gazdálkodás. Mi, kiskert tulajdonosok pedig úgy lehetünk részei ennek a változásnak, ha mi magunk is megpróbálunk talajkímélő módon kertészkedni, amelyet nagyon jól bemutat az alábbi kisfilm.

Sokan nem is gondolnák, hogy ezek a változások mennyire képesek befolyásolni a klimatikus folyamatokat. De ha nem is hiszünk benne, hogy ezzel globális változást érhetünk el – pedig de! –, akkor is profitálhatunk belőle, mert szebb lesz a kertünk, jobb lesz a talajunk, és költséghatékonyabban termelhetjük meg magunknak, amit meg szeretnénk termelni.

Vissza a történelmi aszályokhoz

De haladjunk tovább az eredeti téma mentén. A kiégett alföldi pusztát járva az „afrikai életérzés” úgy tűnik, szintén régebbi keletű. Érkövy Adolf a károk felmérésére kiküldött királyi biztos ugyanis 1863-ban így ír jelentésében: „A nagy Kunságban Karczag 70 ezer holdas határa mint afrikai sivatag, a tenyészetnek semmi nyoma. Kúnhegyes, Madaras, Kisújszállás, Turkevi, KunszentMárton 200.000 holdnyi határa ugyanazon fokán áll a nyomornak, mint Karczag...”

Az 1863-as aszály egyébként már 1862 év őszén elkezdődött, ami miatt a földeket nem lehetett rendesen megművelni, és már az elvetett mag sem kapta meg a kellő nedvességet. A gazdák a téli csapadékban bíztak, de 1862/63 tele az Alföldön száraz maradt, számottevő hó nem esett. Györffy Lajos ,,A nagy ínség 1863-ban” című művében így emlékezik: „a Nagykunságban nem hozott esőt a korai tavasz sem s a kegyetlen csapadék nélküli tél után az őszi vetések alig mutattak valamit, a tavaszi pedig ki sem kelt ...A hallatlan nagy szárazság már kora tavasszal éreztette borzasztó mivoltát. A jószágok már a tél folyamán felélték a még megmaradt száraz takarmányt s igyekezett volna mindenki az állatokat minél előbb kiverni a legelőre. Április elején ki is verik a jószágokat, abban a reményben, hogy majd csak megindul a mező, azonban a lesoványodott, erőtlen jószágok csak a porlepte, kiaszott fű gyökerén tengődtek, míg végre a gazdák belátták, hogy hiába minden remény, eső nem esik, s az idén nem zöldül ki a fű.”

Egyébként az 1850-es évektől kezdve, még ha nem is a legpontosabb és legmegbízhatóbb módon, de már mérték hazánkban az időjárási adatokat, és le is jegyezték ezeket, amelyek ma is rendelkezésünkre állnak. Ezek szerint „Az 1863. esztendő mostoha csapadékviszonyairól tájékoztatást nyújt az évi csapadékösszeg, mely Budapesten 328 mm, Magyaróvárott 334 mm, Nyitrán 345 mm, Veszprémben 379 mm, Debrecenben 412 mm, tehát valóban nagyon kevés volt. A szokásoshoz képest különösen kevés eső hullott a mezőgazdaság szempontjából legfontosabb május-augusztusi időszakban. Sajnos, az Alföld középső és déli részén, ahol a följegyzések a legsúlyosabb aszályt említik, abban az időben nem folytak csapadékmérések. A léghőmérsékleti adatok 1863-ban az átlagosnál jóval melegebb nyárra utalnak.”

Az 1891-1990 közötti száz év aszályait meteorológiai adatok alapján számszerűen is tudjuk jellemezni. „E célra az általunk bevezetett aszályindexet használjuk. Ennek Tisza-völgyi területi átlagaiból megállapítható, hogy kiemelkedően nagy aszály 1904-ben, 1935-ben, 1952-ben és 1990-ben fordult elő. A vizsgált évek állomásonkénti adatai alapján az aszályoknak a területi eloszlásáról is képet nyertünk. A Tisza teljes vízgyűjtőjére megszerkesztett, s 1991-ben a tiszadobi emlékülésen bemutatott ábrák tanúsága szerint a legerősebb aszály a következő régiókban alakult ki: 1904-ben Szatmár környékén, a Hortobágy északi részén, Szolnok megyében, Szeghalom környékén és Észak-Bácskában; 1935-ben Debrecen környékén, Szolnok megye tiszántúli részén, Békés megyében és Kiskunfélegyháza vidékén; 1952-ben Debrecen körül és a Hortobágy mellékén, Szolnok megye déli, Békés megye nyugati és déli részén, Csongrád megyében, a Bácskában és a Bánátban; 1990-ben Kisköre-Tiszafüred térségében, a Cegléd-Szolnok közötti sávban és Vajdaság Tisza menti területeinek déli felén.” – Pálfai 1991.

Végezetül pedig, ha már úgyis több ízben idéztem Pálfaitól, akkor az összeállításomat is az ő szavaival zárnám: „Történeti források és időjárási följegyzések szerint hazánkban szinte minden évszázadban volt egy-két katasztrofális méretű aszály.” – Pálfai 1991.

Források: www.turistamagazin.huwww.agrofil.hu, mult-kor.hu

Megjegyzések

Népszerű tartalmak

Tudtad, hogy valószínűleg te is éretlenül eszed a fügét?

Amikor a füge ( Ficus Carica) gyümölcse  elkezd színesedni és puhulni, sokan rögtön szaladnak a kosárkáért, és elkezdik leszedni a fügét anélkül, hogy tudatában lennének annak, hogy akkor az a füge még nem érte el a tökéletes érési állapotot. Olyannyira nem, hogy sok csalódást tud okozni, hogy még fellelhető benne ilyenkor a kellemetlen ízű tejnedv, amitől ragacsos lesz az ember szája. És bár édes a füge, de mégis van egy kellemetlen mellékíze. Ha te is így jártál, ne szaladj rögvest a baltáért, hogy kivágd ezt a vacak ízű fügét a kertedből, hanem fogadd el: bár te úgy láttad, már megérett, de igazából még kellett volna neki két-három nap. De akkor honnan lehet tudni, hogy beérett a füge? A füge érési folyamatáról tudni kell, hogy amikor megjelenik a bokron a picike, épp csak gombostűfejnyi fügécske, onnantól - fajtától függően - nagyjából 12-18 hétre van szüksége, hogy teljesen beérjen, de átlagosan 100 nappal számolhatunk. A füge eleinte lassacskán növöget, majd egy bizonyos méretné

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

Címkék

adriai amerikai lepkekabóca Arany mézfüge aszalódó aszalt füge aszály átültetés azonosítatlan fajta Babits Bacorinho beporzás beszerzés betakarítás betegség Blanche d'Argenteuil Budai barna aszalódó Budai barna bőtermő Budai zöld óriás bujtás Cachopeira Ceglédi óriás Christian Ziegler Cu de Burro csak másodtermő csíráztatás Dalmatie deformálódott levelek Della Monaca Della Signora Desert King dézsás füge Dottato Dr. Nanthinee Jevanandam dugványozás egészség élet előrejelzés Emma Marris érdekesség Erdőkertesi Dalmát fagykár fajtabemutató Farmosi barna Farmosi bőtermő Farmosi füge-fajtagyűjtemény Farmosi Törpe Fekete fügelégy feldolgozás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus grossu-larioides Ficus microcarpa Ficus punctata Ficus religiosa Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus variegata Ficus watkinsiana Firoma® fojtogató füge fordítás füge füge a lakásban füge antraknózis füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélmoly fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügehullás fügekávé fügelevél fügerozsda fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gold Orphan gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérsarj Györöki Lapos hangya Hardy Yellow háromszor termő időjárás Jégfüge Jin Ao Fen Kadota kapri füge kártevő Kátai aszalódó Kátai sárga óriás keszthelyi barna Keszthelyi fekete kísérletezés klímaváltozás kórokozó Krakatoa látványosság légbujtás levélfoltosság Little Miss Figgy® madarak Madeleine des Deux Saisons magnélküli Mary Lane Meg Lowman megtermékenyítés Mei Li Ya metszés mézfüge Michurinska-10 Mike Shanahan Morena Naha Harbour Diner Napolitana növényvédelem Orphan öntözés őszi munkálatok Panino Paradiso Pedro Petrovača bileja Petrovka Pingo de Mel porbujtás Ronde de Bordeaux Ross Raddi San Pedro Sárga Óriás Sinkó lila óriás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szirnai szüret takarás talajtakarás talajtakatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok teleltetés téli munkálatok téli védelem Termenjača típusok törpe füge tősarj trágyázás tudomány Turca unifera utazás ültetés védjegyzett fajta videó Violette de Sollies Zamojcica Zamorčica

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2022 fugesember.hu