Napolitana negra füge – fajtabemutató
Fogalmam sincsen, hogy milyen üzletpolitikai terv mentén, de minden évben nyár elején megjelenik a hazai Lidl boltokban a Napolitana negra füge (Ficus Carica) a polcokon. Nem más, mindig pont a Napolitana füge. Ami több ok miatt is érthetetlen számomra. Az egyik ilyen ok, hogy a Napolitana a legkevésbé hideg-toleráns fügefajták közé tartozik, ami azt jelenti, hogy már akár -12 fokon is végzetes fagykárt szenvedhet, ami azért valljuk be, majdnem minden télen előfordul kicsiny országunkban még így, a melegedő éghajlati viszonyok mellett is.
A másik ok, amiért nem nagyon értem, az említett áruházlác miért pont ezt vette fel a termékpalettára, hogy bár ez egy kétszertermő füge, az időjárással kapcsolatos kényessége miatt könnyen megeshet, hogy az első terméshullámról le kell mondanunk. Ráadásul nem is éppen a legkorábbi fajták közé tartozik, így nem is biztos, hogy minden évben beérik majd a mi – sok esetben – hideg, és esős őszi időjárásunk mellett.
Na de ha ennyire rossz a véleményem róla, akkor joggal kérdezhetnétek, hogy minek vettem meg? Tévedés! Nem rossz róla a véleményem. Ezek szomorú tények ugyan, de ettől még a Napolitana negra füge egy nagyon jó fajta. Ezeket csak azért írom le róla, mert ezen infókat a Lidl nem mellékeli a fajtához, és ha valaki meggondolatlanul egyből kiülteti a kertbe, könnyen csalódhat. Pedig a megfelelő körülmények között tartva akár boldog együttélés is lehet a story vége. 😍 Hogy mik ezek a megfelelő körülmények? Mindjárt kiderül...
A Napolitana negra füge korán termőre forduló, és dézsában nevelhető fajta, noha szabad földben meglehetősen nagyra, akár négy méteresre is képes megnőni (ha persze nem fagy el). Sűrűn elágazó koronát növeszt, növekedése erőteljes, inkább elterülő, mint felfelé törő fajta. Levelei nagyok, szélesek, közepesen mélyen karéjozottak. Leginkább öt karéjosak. Az első, és második termések méretben nagyjából egyformák, ami rendhagyónak mondható. A Napolitana negra szimmetrikusan tojásdad alakú, 60 gramm körüli terméseinek bőre ellenálló, vöröses fekete színű, repedezettségre kevéssé hajlamos. Nyaka szinte nincsen, kocsánya pedig rövid. Pépje rózsaszín, vagy sötétvörös, lédús, édes. A szállítással, és a tárolással járó viszontagságokat jól viseli, így akár piacos fajtának alkalmas lehet. Ugyanakkor az érés közben jött csapadékra érzékeny, cefrésedésre mérsékelten hajlamos. Leginkább friss fogyasztásra alkalmas fajta.
Mindent összevetve tehát, ha Napolitana negra fügénket dézsában neveljük, és tudjuk olyan helyen teleltetni, ahol kora tavasszal már 10-12 fok környékére melegszik a levegő, akkor viszonylag korán feléled téli álmából. Mire pedig kitesszük a szabadba, addigra akár egy-két hétnyi előnye is lehet szabadföldi társaival szemben, így jó eséllyel élvezhetjük ennek a remek fajtának mind az első, mind pedig a másodterméseit.
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.
Megjegyzések
Szólj hozzá!