Sárga Óriás füge, alias Pedro füge – fajtabemutató
Az első figéim egyike a Ficus Carica Pedro füge, vagy magyarosabb nevén a Sárga óriás füge. Azért esett rá a választásom annak idején, mert nem csak a termései gyönyörűek, hanem maga a növény is rendkívüli éke a kertnek. A bokor habitusa szétterülő, így könnyen lehet belőle olyan szolitert nevelni, amelyik szélesebb, mint amilyen magas. Levelei hatalmasra tudnak nűni, és újjasan szeldeltek. Nekem amúgyis a kedvenceim közé tartoznak azok a fügék, amelyeknek újjas óriás levelei vannak. A másik ok, amiért vettem, mert biztonsággal ad első és második termést is még nálam, az alföldön is, ahol azért nem ritkák a tavaszi fagyok. Elágazásokra hajlamos, de ha sok vizet kap, nagyon megnyúlnak hajtásai, ezért a locsolásával óvatosan kell bánni.
Télállósága átlagos, mint a legtöbb fügének. A -13-15 fokot komolyabb károsodás nélkül átvészeli, de a sokkal hidegebbet nem bírja. Nálam általános taőasztalat, hogy -14 fok alatt már egy-egy csúcsrügy és néhány vékonyka, télre nem kellően beérett vessző elfagyhat. Ezeket azonban a Sárga óriás füge tavasszal könnyedén tudja pótolni, ezért mindenképpen jó választás. Méreteit tekintve magasságban 3-4 méter, szélességben ugyanennyi, talán egy kicsivel szélesebb.
A Sárga órias, azaz a Pedró füge termései elég nagyok.
Van, ahol azt írják róla, hogy a legnagyobb termésű fajta, de erre azt tudom csak mondani, hogy nem kell mindent elhinni, amit mondanak. Az azonban biztos, hogy a legnagyobbak ligájában játszik. Bőtermő fajta. Rendszeresen és biztonságosan terem sokat. Az első terméshullámban, amely időjárástól függően július környékén érik akár 15-18 dkg-osak is lehetnek (de számoltak már be nagyobbakról is), másodterméseinek érési ideje kellően meleg ősz esetén szeptember végétől érnek és valamivel kisebbek, viszont abból több van, mint az elsőből. Tömzsi, jellemzően alulról enyhán lapított gömb alakja van. Nyaka és szára egyaránt rövid, serlegnyílása zárt, piros „szemmel”, amely már előre jelzi, hogy a velő piros színű. Bőre vékony és sérülékeny. Színe pedig - ahogy azt neve is sejteti - sárga. Erős, rikító sárga, majdnem annyira, mint a citrom. Húsa fehér, és nem is vékony, nem is túl vastag. Ízre nagyon finom édes. Ilyen, amikor érett. A Sárga óriás füge kimondottan azon fügék közé tartozik, amelyikre, amikor „csak” érett, azt mondaná az ember mikor megkóstolja, hogy...
Aha, finom, édes, és akkor mi van? Ez is csak egy füge.
Ha azonban ilyenkor a fent hagyjuk még bokron egy-két napot érni, akkor teljesen átalakul. Bőre cukorfoltos lesz, amit úgy kell elképzelni nagyjából, mint a banánnál; foltokban barnás elszíneződés jelenik meg rajta. Elkezd puhulni, ráncosodni, mignem végül már csak úgy lóg a bokron. Az avatatlan ilyenkor azt gondolná, hogy ez már túlérett, de nem!
Most lett még csak igazán jó!
Ebben a plusz két napban ugyanis hihetetlen módon megsokszorozódik a gyümölcsben a cukor, és leveses lesz. Ha félbevágjuk, akkor csillogó, mézédes szirup tűnik elő belőle. Az íze is ilyenkor lesz igazán élvezetes. Szóval, ha sárga óriás, alias Pedro fügéd van, akkor ne kapkodd el a szüretet. Nekem mindenképpen az egyik kedvencem, mindenkinek bátran merem ajánlani. Főleg, hogy azt vettem észre, hogy a sárga bőrű fügéket a madarak és a darazsak kisebb eséllyel veszik célba élelemszerzés ürügyén, mint a pirosakat és a lilákat.
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.
Signora avagy lila portugál füge fügedarazsas fajta?
VálaszTörlésSok nitrogéntől 30-0-0 amit adtam lehet roppanós üreges éretlenül leesett termése? Ez a Signora ugyanaz mint a Della Signora fajta?
Pedro az nem magyar nemesítésű ugye?
Ádám