dézsás füge , fajtabemutató , törpe füge , védjegyzett fajta ,

Litte Miss Figgy® füge – fajtabemutató

A most bemutatásra kerülő Ficus Carica Little Miss Figgy füge fajtát régóta próbálom beszerezni, de mivel védjegyzett fajta, nem könnyű a hozzájutni. Több amerikai kertészet is árulja, de sajnos Európán kívülről a vonatkozó hazai és Úniós jogszabályok miatt nehézkes a növények hivatalos úton történő behozatala, valamint ezen kertészetek többsége nem is szállít az államokon kívülre. Több hónapos keresgélés után megtaláltam a hőn áhított füge kisasszonyomat (Litle Miss Figgy) egy német kertészetben, aminek nagyon megörültem. Sajnos azonban ők csak németországi címre szállítanak.

De sebaj, ezen a ponton ugyanis épp kapóra jött, hogy az öcsém évek óta kint él Németországban, így rövid egyeztetés után, rendeltem neki egy kisasszonyt a címére (csak hogy addig se legyen magányos, míg tovább nem küldi nekem), hogy aztán majd ő továbbküldje nekem az én farmosi címemre. Mivel azonban a rendelés január elején történt, meg várnom kell.

A kertészetek ilyenkor nem szállítanak, jobbára márciustól szokták elkezdeni a télen felhalmozódott rendelések teljesítését. Éppen ezért ennek a posztnak a megírásakor meg nem rendelkezem Little Miss Figgy fügével, de az értesítés alapján már postára adták. Én pedig izgatottan várom. Amint bármilyen új információ vagy saját fotóim lesznek a Füge Kisasszonyról, frissíteni fogom a posztot. 

És most akkor következzen a fajta és annak eredetének bemutatása pár mondatban:

A LITTLE MISS FIGGY kereskedelmi néven forgalmazott „MAJOAM” fügét (mennyivel szebb a kereskedelmi neve) Michael Nobles fedezte fel 2010 szeptemberében. Egy Violette de Bordeaux` mutációjaként jelent meg  a Dél-Karolinában lévő Ridgeville-i faiskolájában. Törpe termetű, kompakt füge, mélyen karéjos, sötétkék-zöld levelekkel.

Gyümölcsének bőre sötétlila, sima, húsa vékony, velője epervörös. Nagyon édes, és bőséges termés jellemzi. Mindössze 120-180 cm magas és 90-120 cm széles, ami alkalmassá teszi dézsában vagy kiskertekben való nevelésre. Egyébként már írtam cikket a füge dézsában való tartásáról is. Az Egyesült Államokban 2017. április 25-én elnyerte a 27929. számú amerikai egyesült államokbeli növény szabadalmat. A növényi szabadalom a „Little Miss Figgy” fajtanevet tartalmazza.

Azt azonban érdemes tudni róla, hogy mint minden pirosas, lila vagy éppen barna füge, ez is vonzza a madarakat érési időben, így mindenképpen gondolnunk kell a tollas barátaink elleni védelemre is.

Forrás: www.missouribotanicalgarden.org

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

  1. Nekem is van hasonló, a tő nem nagyobb 1 m magasság áll. Lasú nővekedésű 6 éve tartja ezt a magasságott. Takarás nélkül is kibirja a telet. 8 ág van a talajból kínőve. Sokat terem, nekem 2 szűretelés van évente rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Az nagyon érdekes fajta lehet. Gyümölcse milyen? Ugyanilyen? Vagy lehet, hogy neked egy másik fajta van? Kár hogy ide nem lehet képeket feltölteni. Nagyon érdekelne az a fajta is. Kimondottan keresem a törpe fügéket. Tudnál egy bővebb jellemzést írni a fajtáról? Mármint tapasztalatból. Mennyit terem, hányszor terem, stb.

      Törlés
  2. Most akciós az Aldiban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, méghozzá nagyon szép növényeket adtak. 🤠

      Törlés
  3. Tavaly az Oázis Kertèszet árulta ès vettem is egy darabot. Kiültettem ès tavaly óta egy szèp kis bokorrá fejlődött, de egyáltalán nnem.hozott termèst.

    VálaszTörlés

Szólj hozzá!

Népszerű cikkek

Füge metszése, avagy kell-e metszeni a fügét?

Újra és újra felbukkanó kérdés, hogy kell-e metszeni a fügét ( Ficus Carica) , és ha igen, mikor és hogyan kell elvégezni a fügefa vagy fügebokor metszését. Ha beírjuk a keresőbe, akkor rengeteg találat zúdul ránk, és teljesen elveszünk az információkban, főleg, ha bizonytalanok vagy éppen gyakorlatlanok vagyunk a füge nevelését illetően. A cikkekben sokszor nagyon ellentmondásos információk vannak. Az egyik szerint erős metszést igényel a füge, a másik szerint épp csak kell metszeni. Az egyik szerint télen, a másik szerint tavasszal, de olvastam már olyat is, amelyik a nyári metszést javasolta. Ezért arra gondoltam, írok erről egy összefoglalót, hogy mégis, hogyan és mikor is kell metszeni a fügét, ha egyáltalán kell... Kell-e metszeni a fügét? A válasz összetett, mert igen és nem. Igen , az ültetést követően érdemes azonnal a kétharmadára visszavágni, valamint az ültetés utáni első évben ugyanezt megismételni. Ezt azért célszerű elvégezni, hogy az első időszakban több energiát tudj

Házi fügebort és fügelikőrt készítettünk friss fügéből – fügebor recept

Régóta készítek mindenféle gyümölcsökből és bogyókból házi borokat , amelyek receptjeit évek óta meg is osztom mindig az Ezt fald fel! nevet viselő gasztroblogunkban. Hosszú, részletes, amolyan step by step tipusú leírások ezek, amelyek nyomán bárki könnyedén utánunk csinálhatja bármelyik bort, ha érez rá némi késztetést. Nincs ez másként a legújabb finomságunkkal, a friss fügéből készült fügeborral sem, mert hát hogy is hagyhattuk volna ki pont a fügebort, mikor fügével foglalkozunk... 🤠 Lehet fügebort készíteni aszalt fügéből is, de minek, ha van friss a ház körül? Mi ezen okból csak friss fügéből készítjük a fügebort minden évben, aminek hatalmas sikere van. Finom, zamatos csemegebort szoktunk készíteni belőle, amely akár desszertek mellé is fogasztható. Persze csak ízlés kérdése az egész, ha valaki a szárazabb borokat szereti, úgy is elkészítheti a fügebort. Mivel a Fügés ember  weboldal nem receptekre van optimalizálva, így itt nem is szoktunk recepteket közzé te

Időjárás

Címkék

Aclees taiwanensis adriai Afrikai fügelégy állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Carpophilus hemipterus Ceratitis capitata Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak darázscincér deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előadás előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség esemény fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény farmosi fügedarazsak Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana Fig endosepsis fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge ormányos füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelégy fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj gyümölcslégy hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kabóca kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kétszínű gyümölcsfénybogár kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kukacos füge kultúra kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság levélhullás levéltetvek lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Mt. Etna Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus ujjas óriás unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak Zaprionus indianus

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020- fugesember.hu