Della Signora füge – fajtabemutató
A Della Signora, vagy más néven a Della Monaca füge (Ficus Carica) egy nagyon finom, jó ízű füge. Nekem ez a füge azonban nem szerepelt feltétlenül a bakancslistámon. Egy rendelés keretén belül Keszthelyi fekete fügét szerettem volna vásárolni, de felhívott a kertészet, hogy az éppen nincs nekik, és elkezdtek fajtákat ajánlgatni nekem, de nagyjából a rendelteken kívül minden fajtából volt már nekem, ami nekik. Ekkor mondtam, hogy csak a Della Signora fügéjük az, ami nekem nincs még meg, küldjék azt a Keszthelyi fekete helyett (azóta egyébként nagy szerencsémre sikerült beszereznem azt is, így már e füge tekintetében teljes a lelki békém :p). Így jutottam hát hozzá ehhez a fajtához, de már nem bánom. Végül is ezt is szerettem volna megszerezni, csak egy kicsit később. De sebaj, megvan! Most már akkor mondok néhány szót magáról a fajtáról:
A Della Signora füge fája közepesen erős növekedési erejű, és nagyon jól bokrosodó. Levelei jellemzően inkább háromkaréjosak. Unifera típusú, ami azt jelenti, hogy nincs, vagy nagyon elenyésző mennyiségű első termése van, amely leginkább éretlenül potyog le. Másodtermése viszont korán, már szeptember elején beérhet, ha kellően jó az idő.
A Signora füge termései nagyjából 80-100 gramm körüliek. Bőre vörösesbarna (a napnak jobban kitett oldalán sötétebb, majdnem fekete) élénk lilás, a bőr síkjából kiemelkedő bordákkal. Éréskor hosszanti irányú repedések alakulhatnak ki a bőrén. Termése hosszú nyakú, tojásdad alakú. Pépje világos rózsaszín, vagy piros, lédús, mézesen édes. Nagyon finom, de leginkább csak friss fogyasztásra alkalmas.
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.
Üdv, nekem is van egy Signora fügem, sok nitrogéntől amit adtam neki az őszi termés is száraz volt. Nagyon erős illatot áraszt a gyümölcs alja. Idén nem tápozom hátha érlel gyümölcsöt.
VálaszTörlésHogy sikerült a Della Signora idén?
Törlés