dézsás füge , füge a lakásban , gondozás , kiszoktatás , teleltetés ,

A füge napégése, avagy a kiszoktatás hiánya

A füge napégése, azaz a fügefák UV általi perzselésének problémáját jobbára csak azok ismerik, akik nevelnek dézsás fügét, vagy teleltetnek át lakásban fügét, amit aztán tavasszal ki kell vinni a szabadba. A probléma akkor is fennálhat, ha olyan helyről veszünk fügét, ahol mesterséges fény, vagy nagyon kevés természetes fény mellett tartották hosszú időn keresztül. Jellemzően ilyenek a hipermarketek kertészeti részlegei, ahol nulla természetes fény mellett, mesterséges megvilágításban tartanak növényeket akár több hónapon át is.

Ezeknek a növényeknek, köztük a fügéknek is (továbbiakban csak fügék) a friss hajtásai, levelei nem találkoztak UV sugárzással a növekedésük során, így nem is alkalmazkodtak ahhoz. Ezeket a fügéket nem lehet egyik percről a másikra hirtelen kirakni a szikrázó napsütésbe, mert hiába igényli a füge a napi nyolc-tíz óra közvetlen napfényt, ha nincs ehhez hozzászokva, bizony a nap sugarai akár egyetlen nap alatt is felperzselik a füge zöld részeit.

A napégés jelei a fügén

A napégett rész először csak ezüstös színű lesz, majd kifehéredik. Ezt követően elkezd száradni, megbarnul, majd pöndörödik, sodródik, míg végül lehull a növényről. Sajnos ez egy hatalmas sokk a vegetációban lévő füge számára, mert hirtelen megszűnik a fotoszintetizáló felülete, és nem tud a napfény segítségével tápanyagot előállítani magának.

A napégés okozta sokk következményei

Ennek okán a füge a raktározott tápanyagait kezdi el felélni, hogy új zöld részeket (hajtások, levelek) fejlesszen. Ez egy ereje teljén évő egészséges füge esetében probléma nélkül megtörténik, a nap által leperzselt füge nagyjából két hét alatt megújul. Azonban ha ez egy hipermarketben vásárolt, eleve legyengült növény volt, akár a végleges pusztulását is jelentheti a fügének, mert előfordulhat, hogy nem maradt már elegendő raktározott tápanyag a növényben az újrakezdéshez.

Azt is vegyük számításba, hogy egy ilyen sokkból a felépülés kettő, vagy akár még több hetet is igénybe vehet, és ilyenkor a füge nulláról kezdi előlről, mintha akkor ébredne a téli mélynyugalmi állapotból. Ez azt jelenti, hogy egészséges társaihoz képest több hetes késéssel kezdi a szezont, így legalább ennyi késésben lesz a termések fejlődése, érése is. A vesszői is késve kezdenek majd el fásodni, és felkészülni a télre, így lehet hogy takarást, vagy védett helyen történő teleltetést fog igényelni majd. Láthatjuk ebből, hogy nem jó móka tarra perzseltetni a fügéket a kitelepítéskor. Ezért is szoktam mindig azt tanácsolni, hogy...

...a fügét szép lassan szoktassuk hozzá a napfényhez!

Ennek a menetét többször leírtam már itt, a Fügés ember blogon. A lényege a fokozatosság. Eleinte csak egy-két órára vigyük ki, és csak szűrt fénybe, majd fokozatosan növeljük a kint töltött időt és a napfény mennyiségét. Ez egy több hetes folyamat, és még így is lehetnek kisebb-nagyobb napégések a fügén, de a kockázat minimalizálható ezáltal. A kiszoktatás ideje alatt nagyon figyeljünk oda a fügéinkre, mert ilyenkor nagyon sérülékenyek, hiszen nem csak a napfényhez kell hozzászokniuk. Az egész megszokott környezetük változik ilyenkor a légmozgástól a levegő páratartalmáig. Alkalmazkodnia kell a fügének, és ehhez idő és megfelelő víz- és tápanyagellátottség szükséges.

Mit tegyünk, ha már megégett a füge a napon?

Ha már bekövetkezett a baj, és a füge zöld részei lepezselődtek, csak a kármentésre tudunk koncentrálni. Mint fentebb írtam már, ha erős és egészséges a fügénk, akkor minden gond nélkül meg fog újulni pár hét alatt, ha gondoskodunk róla, hogy ez idő alatt se száradjon ki. Hagyjuk ilyenkor már nyugodtan a tűző napon, hadd fejlesszen ott új zöld részeket. Mivel azonban nincs lombja, ami árnyékolja a földjét, sokkal könnyebben kiszárad.

Molcsoljuk le valahogy a földet a cserépben. Erre jó lehet bármilyen anyag, ami csökkenti a kipárolgást (kavics, kókuszrost, kéregmulcs, stb.). Arra is figyeljünk azonban, hogy ne öntözzük túl, hiszen maga a növény amíg nincsenek levelei nem is vesz fel sok vizet, és nem is párologtat. Meg kell tehát találnunk az egyensúlyt a kiszáradás és a túlöntözés között.

+1 tipp

A fentiekből is látható, hogy nem érdemes hipermarketek kertészeti osztályán növényket vásárolni, mert azokkal csak a gond van. Általában nem megfelelően gondozott, elhanyagolt, beteg, sok esetben haldokló és menthetetlen növényeket árulnak. Ezeknek a növényeknek az állapota az áruházba érkezéstől folyamatosan és exponenciálisan romlik, míg végül elérik az eladahatatlan szintet. Ilyenkor általában azért még megpróbálják eladni (jellemzően jócskán leakciózva).

Menjünk inkább el egy megbízható kertészeti árudába. Azért írom, hogy megbízhatóba, mert sajnos a hazai kertészetek sok esetben olyan forrásokból vásárolnak növényeket, amelyeknek fogalma sincs, hogy az adott fajon belül milyen fajtát is árulnak (erről a fügék fajtaazonossága, és a hazai kertészetek címen írtam korábban cikket). Annak, aki csak akar egy valamilyen fügét ez nem is annyira számít. De ha valaki kimondottan bizonyos fajtákat szeretne beszerezni (vagy épp elkerülni), annak számít a fajtamegjelölés.

Akkor kitől vásároljunk fügét, hogy minimalizáljuk a csalódás esélyét?

A legjobb, ha olyantól vásárolunk, aki kimondottan fügékkel foglalkozik. Olyantól, aki maga is megnézi, honnan szerzi be a fajtáit, majd azokat saját maga szaporítja a legnagyobb odafigyelés, és gondoskodás mellett. Tudom, ilyen nem sok van idehaza, de a helyzet nem reménytelen. Magam is rengeteg fajtát összegyűjtöttem már, és terveim között szerepel (ha nem is mind, de néhány kiválasztott biztosan) fajta értékesítésre történő szaporítása is.

Persze nem én vagyok az egyetlen, aki idehaza megbízhatóan próbál fügével foglalkozni, vagy fügével is, de mint írtam, az én terveim között is szerepel az általam legjobbnak ítélt fajták szaporítása. De természetesen meg fogom találni annak is a módját, hogy a többi fajtámból tudjak szaporítani eseti jelleggel, ha arra lenne igénye valakinek. Én igyekszem egyedi leírásokat, és a lehetőségekhez mérten saját, vagy ha saját még nincs, legalább megbízható forrásból származó információkat, és fényképeket társítani az adott fajtákhoz, mert nem célom a leendő vásárlóim megtévesztése, becsapása. Ha egy füge fajtájában nem vagyok biztos, akkor azt mindig jelzem is adott fügével kapcsolatban. Aki tőlem fog fügét vásárolni, egészen biztosan azt fogja kapni, amit megrendelt.

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

Népszerű cikkek

Füge metszése, avagy kell-e metszeni a fügét?

Újra és újra felbukkanó kérdés, hogy kell-e metszeni a fügét ( Ficus Carica) , és ha igen, mikor és hogyan kell elvégezni a fügefa vagy fügebokor metszését. Ha beírjuk a keresőbe, akkor rengeteg találat zúdul ránk, és teljesen elveszünk az információkban, főleg, ha bizonytalanok vagy éppen gyakorlatlanok vagyunk a füge nevelését illetően. A cikkekben sokszor nagyon ellentmondásos információk vannak. Az egyik szerint erős metszést igényel a füge, a másik szerint épp csak kell metszeni. Az egyik szerint télen, a másik szerint tavasszal, de olvastam már olyat is, amelyik a nyári metszést javasolta. Ezért arra gondoltam, írok erről egy összefoglalót, hogy mégis, hogyan és mikor is kell metszeni a fügét, ha egyáltalán kell... Kell-e metszeni a fügét? A válasz összetett, mert igen és nem. Igen , az ültetést követően érdemes azonnal a kétharmadára visszavágni, valamint az ültetés utáni első évben ugyanezt megismételni. Ezt azért célszerű elvégezni, hogy az első időszakban több energiát tudj

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

Időjárás

Címkék

adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérsarj hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu