azonosítatlan fajta , dézsás füge , fajtabemutató , törpe füge ,

Farmosi Törpe füge – fajtabemutató

Három éve fedeztem fel a településünk egyik közterén egy picike fügebokrot (Ficus Carica). Magassága nem volt nagyobb százhúsz centiméternél, átmérője valamivel nagyobb. Azóta folyamatosan figyeltem a bokrot, termései minden évben biztonsággal beértek, és egyetlen évben sem láttam, hogy tövig visszafagyott volna, sőt, jelentősebb - részleges - fagykárt sem láttam rajta eddig, pedig itt az alföldön azért szoktak elég hidegek lenni.

Mint tudjuk, a füge egyetlen év alatt is képes annyit nőni, amekkora ez a bokor, de ez a háromév alatt, mióta figyelem nem nőtt többet húsz-harminc centinél. Ezért erős a gyanúm, hogy vagy egy nagyon lassan növekvő fajtával sikerült összefutnom, vagy egy alapvetően törpe fajtával. Igen, törpe fajta, jól olvastad. Vannak ugyanis olyan füge fajták, amelyek nem nőnek nagyobbra két méternél, ha nem avatkozunk be (beavatkozás alatt metszésre, erős nitrogén alapú műtrágyázásra és egyéb vegetatív növekedést ösztönző eljárásokra gondolok).

Szóval, figyelemmel kísértem ezt a kis füge bokrot már három éve, mikor úgy döntöttem tavaly ősszel, hogy szaporítok belőle magamnak. Fogtam egy metszőollót, talajszinten elvágtam egy ágat, majd hazavittem. Otthon letisztogattam az ágakat a felesleges elágazásoktól, levelektől, azután nagyjából húsz centis darabokra vágtam. Az így kapott dugványokat folyó víz alatt puha szőrű kefével megtisztogattam, majd a füge szaporítása dugványozással posztomban leírt módon eldugványoztam.

Mivel a dugványokat még a vegetációs időben vágtam, nagyon hamar beindultak, alig egy hét után a rügyek kipattantak, és nem kellett az első gyökerek láthatóságáig három hétnél többet várni. Jó hír az is, hogy az összes dugvány megeredt. Azóta egy egész Farmos Törpe fügecsalád fejlődik szépen az ablakpárkányomon, és várják a tavaszt, hogy kiültethessem őket a kertbe. Egy példányt dézsába fogok ültetni, hogy legyenek ez irányú tapasztalataim is majd a fajtáról. Kíváncsi leszek, mi lesz belőle. Ahogy múlik az idő, időnként majd frissítem ezt a cikket az újabb információkkal és fotókkal, ha szükségesnek érzem. Remélem, valóban egy törpe fajtára sikerült rátalálnom, mert az hazánkban igen ritka, és kisebb méretű kertekkel rendelkezők, illetve azok számára, akik esetleg dézsában szeretnének fügét nevelni, mindenképpen értékes fajta lehet.

És akkor most bemutatnám pár szóban a fajtát.

Mint az valószínűleg már sejtetted, a nevet én adtam neki, mert nem sikerült beazonosítani hitelt érdemlően a fajtát, pedig több felületen is fügés közösség elé bocsátottam a fotókat, és leírtam a paramétereket, de sajnos így sem sikerült. Volt több tipp is, de sajnos egy, vagy több tulajdonság egyiknél sem stimmelt, ezért döntöttem a saját névadás mellett. Tehát mint a bevezetőben már írtam, a bokor nem magasabb százhúsz centiméternél, átmérője pedig valamivel nagyobb annál. Az ágak rövid ízközűek. Annyira, hogy lett olyan húsz centis dugványom, amin annak ellenére, hogy hüvelykujj vastagságú, hat-hét nódusz is van.

Kérge szürkésbarna, alapvetően sima. Levelei öt karélyosak, mélyen szeldeltek. Nem jellemzi túl sok elágazás, azok is leginkább az ágak felső egy harmadában. Leginkább elterülő fajtának mondanám. A bokor tövéből kinövő ágak nagy ívben nőnek ki oldalra, és csak azután törnek felfelé. Két hullámban érleli terméseit. ELső terméshulláma július közepe körül érik, és igen nagy méretűek.

Bőre vékony, hajlamos felrepedni, de ez csak a vékony bőrt érinti, a húsa nem reped fel, így nem is kezd el romlani. Bőre barnás-vöröses színű, kevésbé napos felén csak sárgásbarna. Húsa (a bőr és a pép közötti rész) közepesen vastag, krémes színű. A pépje borostyánsárga, vagy halványpiros. Lédús, édes, zamatos, de ennyi. Leginkább „sugar type” füge, azaz semmi extra felhang az ízében. Mégis finom. Friss fogyasztásra kimondottan alkalmas.

Másodtermése augusztustól szeptemberig érnek, szeptember végén már jellemzően túlérettek szoktak lenni. Másodterméseinek bőre sima, nem ráncos, nem repedezett (még egy nagyon csapadékos nyár után sem). Ebben különbözik az első terméshullámtól, hiszen annak hajlamos volt felrepedni a bőre.

Színe féléretten világosbarna, teljes érésben azonban már vörösesbarna, serlegnyílása zárt. A bőr vékony, alatta azonban a fehér hús elég vastagnak mondható. Belseje vöröses színű, lédús, és mézédes. Még maga a fehér hús is édes és omlós. Éppen ezért nekem nagyon megtetszett ez a kis kompakt bokor. Azt azonban érdemes tudni róla, hogy mint minden pirosas, lila vagy éppen barna füge, ez is vonzza a madarakat érési időben, így mindenképpen gondolnunk kell a tollas barátaink elleni védelemre is.

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

  1. Szeretnék rendelni törpefügét

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekelne engem is a törpe füge. Szívesen vásárolnék, ha lenne eladó belőle.

      Törlés

Szólj hozzá!

Népszerű cikkek

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

Füge metszése, avagy kell-e metszeni a fügét?

Újra és újra felbukkanó kérdés, hogy kell-e metszeni a fügét ( Ficus Carica) , és ha igen, mikor és hogyan kell elvégezni a fügefa vagy fügebokor metszését. Ha beírjuk a keresőbe, akkor rengeteg találat zúdul ránk, és teljesen elveszünk az információkban, főleg, ha bizonytalanok vagy éppen gyakorlatlanok vagyunk a füge nevelését illetően. A cikkekben sokszor nagyon ellentmondásos információk vannak. Az egyik szerint erős metszést igényel a füge, a másik szerint épp csak kell metszeni. Az egyik szerint télen, a másik szerint tavasszal, de olvastam már olyat is, amelyik a nyári metszést javasolta. Ezért arra gondoltam, írok erről egy összefoglalót, hogy mégis, hogyan és mikor is kell metszeni a fügét, ha egyáltalán kell... Kell-e metszeni a fügét? A válasz összetett, mert igen és nem. Igen , az ültetést követően érdemes azonnal a kétharmadára visszavágni, valamint az ültetés utáni első évben ugyanezt megismételni. Ezt azért célszerű elvégezni, hogy az első időszakban több energiát tudj

Időjárás

Címkék

adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu