Fügés ember

Ismét egy olyan növényről fogok nektek írni, ami csak a nevében füge, de valójában semmi köze sincsen a közönséges fügéhez (Ficus carica). Ez a növény nem más, mint a fügekaktusz, amely nem egyetlen faj, hanem egy egész kaktuszcsalád. A fügekaktusz, vagy medvetalpkaktusz (Opuntia) nemzetségébe a kaktuszfélék (Cactaceae) egyik alcsaládjába, a fügekaktuszformák (Opuntioidae) közé tartozó pozsgás növények tartoznak. Az Újvilágban (Észak- és Dél-Amerikában együtt) mintegy 300 fajuk ismert.

Ezen fügék túlnyomó többsége hazai körülmények között csak védett helyen teleltetve tartható, de akad pár tagja a családnak, amelyek fagytűrése kimagasló, így idehaza is bátran nevelhető szabadföldben. Ezen fajok közül a két legismertebb a Kerekszárú fügekaktusz (Opuntia humifusa), és a Kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha). Mindkettő fagytűrése -20 Celsius körül van, így tényleg bátran tartható szabadföldben is hazánkban. Egyébként eme képességének köszönhető, hogy elkezdett kivadulni hazánkban, és több tájegységben is invazív terjeszkedésbe kezdett.

Mivel a fügekaktuszok alapvetően ehető növények, így mindenképpen helye van a kertemben. Elég dekoratívak is, és gyönyörű, amikor nagy tömegben hozzák virágaikat, így az említett fajokból szereztem be szaporítóanyagokat, és belekezdtem a saját fügekaktusz projektembe. 😎

A fügekaktuszok megjelenése

A fügekaktuszok sajátos külseje lehetővé teszi, hogy első pillantásra felismerjük őket: sokszorosan elágazó, módosult száruk ovális, lapos nyéltagok (cladodiumok) soraiból áll (erre utal „medvetalpkaktusz” elnevezésük), és az egyes nyéltagok csúcsaikkal csatlakoznak egymáshoz. Ez annak köszönhető, hogy minden évben (minden pihenőidőszak után) új tenyészcsúcsból folytatják a növekedést.

A kaktuszoknál szokásos levéltövisek mellett a fügekaktuszok szártagjain csomókban horgasszőrök (glochidák) is nőnek. Ezeket megérintve könnyen letörnek, és a bőrbe fúródnak, ami különlegesen jó védelmet biztosít számukra. Ugyanilyen horgasszőrök nőnek a fügekaktuszok termésein, a kaktuszfügéken is. A fiatal szártagokon hengeres, csúcsos levélcsökevények is megjelennek, de hamarosan le is száradnak. Nagyobb termetű fajai kedvező körülmények között elérhetik a 7–8 m magasságot.

A fügekaktuszok életmódja

A fügekaktuszok egyértelműen szárazságkedvelő növények. Rendkívül hatékonyan hasznosítják és juttatják vissza a biomasszába a csapadékvizet. Vegetatív módon igen jól szaporodnak, és ezért a száraz, meleg éghajlatú vidékeken könnyen dominánssá válnak, kiszorítva az őshonos fajokat. Sok helyen (Dél-Afrikában, Ausztráliában) gyomként kezelik, míg másfelé sokoldalú felhasználhatóságuk, szárazságtűrésük és vízmegtartó képességük miatt termesztik őket.

A fügekaktusz fajok többsége erőteljesen, gyorsan nő. A hideget a kaktuszok többségénél jobban tűri, de csak jó vízáteresztő talajban marad meg, mert a pangó víz pusztulását okozza. Hímnős virágai a csúcsi szártagok felső szélén fejlődnek, többnyire tömegesen. Magházuk egy zömök, tojás alakú virágtengelyen ül, amelynek csúcsán helyezkedik el a 7–10 cm átmérőjű, számos, spirálisan elrendeződő viráglevélből álló párta.

Fügekaktusz a gasztronómiában és a gyógyászatban

A kaktuszfügét az indiánok már 9000 éve ették; a nazca és a maja indiánok már termesztették is. Az ocelot- és a jaguárbőrrel együtt fizetőeszközzé vált, és a kereskedelembe vonásával egész Közép-Amerikában gyorsan elterjedt, sőt, Kubába és a Karib-szigetekre is átjutott. Lisszabonba valószínűleg Kolumbusz közvetítésével került. A XV./XVI. század fordulóján a hajósok skorbut ellen használták, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mediterrán, száraz klímán Európában is elterjedjen. A XVIII. században ferences szerzetesek már Kaliforniában is termesztették.

A kaktuszfüge (tuna) elterjedt fogyasztási cikk. Emellett zöldségként eszik vízraktározásra módosult, levélszerű szárát (a medvetalpat; nopal, nopalitos) is. Felhasználása hasonló, mint a zöldbabé. A szárat feldarabolják, és hússal, tojással, babbal, hagymával megfőzik. A nopalt fogyasztják főzve, sütve, grillezve, de nyersen is, salátának. Ital is készül belőle, sőt, alkoholtartalmú koktélokat is ízesítenek vele. A főzet ragasztóanyagot tartalmaz, amit a vályogtéglák összetapasztására használnak.

Dokumentumok szerint már 1552-ben használták gyógynövényként. Statisztikailag igazolt, hogy a kaktusz fogyasztói között kevesebb a túlsúlyos és a cukorbeteg. Sok hasznos fehérjét, poliszacharidot, vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterin-, a triglicerid- és a vércukorszintet, szabályozza a tápcsatorna, a máj és a vese funkcióit, tisztítja a vastagbél alsó szakaszát.

Rosttartalma olyan erősen köti meg az elfogyasztott táplálék lipid típusú anyagait (zsírt, olajat stb.), hogy azok ellenállnak a zsírbontó enzimek hatásának. Az így létrejött, gélszerű anyag a szervezetből természetes úton távozik, és esetenként magával viszi a táplálék cukortartalmának egy részét is. Az alkoholfüggőség okozta gyulladásokat gátolja. A módosult szár poliszacharid-tartalmának vízvisszatartó képessége jelentős. A fügekaktusz-kivonatot tartalmazó krémek használata után a bőr kipihentnek, kisimultnak tűnik. Hatásos a forróság okozta sokk ellen, és egyben öregedésgátló is. A kivonatot hámsérülések kezelésére és gyulladások csökkentésére is használják.

Ördögnyelv-fügekaktusz vagy kerekszárú fügekaktusz (Opuntia humifusa)

Az ördögnyelv-fügekaktusz vagy kerekszárú fügekaktusz (Opuntia humifusa) egy kaktuszfaj. Eredetileg Észak-Amerikában honos, de ma már más földrészeken is megtalálható, így Magyarországon is írtják kivadult telepeit. Hidegtűrő faj, amely Európa keményebb telű országaiban is áttelel.

Előfordulása: Az USA délkeleti területein, az Appalache-hegységtől nyugatra Missouri és Arkansas államok nyugati határáig honos fügekaktuszfaj. Különösen gyakori a Missouri és mellékfolyóinak völgyeiben a Nagy-tavak tájékától a Mexikói-öbölig, de előfordul még a mexikói Tamaulipas államban is. Északon, így Wisconsinban üde, zöld rétek és erdők határán él olyan helyeken, ahol az évi középhőmérséklet mindössze 7-8 °C, a csapadék pedig 700–800 mm; itt csak júliusban virágzik. Az Appalache-hegység keleti oldalán az Atlanti-óceán partjáig a hozzá rendkívül hasonló henye fügekaktusz (Opuntia compressa) váltja föl. Ezeket időnként egy, időnként két fajnak tekintik. Az Opuntia compressa hajtásai sárgászöldek, egy-egy areolájában legfeljebb két tövis nő, és fiatal hajtásaira a levelek rásimulnak. Az ördögnyelv-fügekaktusz a Kárpát-medence számos területén a szabadban is áttelel. Sziklás európai tájakon, például Dél-Tirolban el is vadul; termései beérnek.

Megjelenése: Alacsony, elfekve nő; 7–12 cm-es szártagjai hengeresek vagy tojásdad alakúak, sötétzöldek. 1,5–2,5 cm hosszú tövisei (areolánként 2–4) gyakorta lehullanak, horgasszőrei pirosasbarnák. Virágai 5–8 cm-esek, élénksárgák, a közepük gyakran pirosas. 3–5 cm-es termései pirosak. A lehullott termésekből seregestül kelnek ki a kis, vékony, hengeres, tövises magoncok, amelyek csak később laposodnak el és fekszenek a földre.

Kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha)

A coloradói fügekaktusz (Opuntia phaeacantha) a kaktuszfélék (Cactaceae) családjába és a fügekaktuszformák (Opuntioidae) alcsaládjában a névadó fügekaktusz (Opuntia) nemzetség egyik faja.

Elterjedése: Észak-Amerikából (Arizona, Nyugat-Texas, Dél-Colorado, Új-Mexikó, Alsó-Kalifornia, Sonora, Chihuahua, Coahuila, Új-León, Tamaulipas, Zacatecas) származik. Dél-Texastól, Nyugat-Oklahomától és Missouritól a Mojave-sivatagig óriási területeket hódított meg. Változatainak egy része földrajzilag jól elkülönül. Az ördögnyelv-fügekaktusz (Opuntia humifusa) mellett a legelterjedtebb télálló kaktusz Európában, így Magyarországon is több botanikus kertben nő tekintve, hogy hidegtűrő. Magyarországon a szabadba kiültetve is áttelel.

Megjelenése: A colorádói fügekaktusz szárszukkulens növény. Szára pozsgás, lapos, levélszerű, korlátlanul növekedő (kladódium). A fiatal hajtásokon még hengeres levélkék nőnek, de hamar lehullanak. A levélhónalji hajtások areolává (tövispárna) módosultak. Tüskéi barnák, vörösesbarnák vagy szürkék, hosszuk nagyjából 3 cm. Virágszerkezete spirális, a virága soktagú, 6–8 cm-es – általában világossárga, piros középpel, néha barackszínű vagy egészen piros. Termése a kladódiumba süllyedt álbogyó.

Gyümölcse ehető: kívül piros vagy lila, gyümölcshúsa zöld. Európában dísznövényként terjedt el, télálló változatait sziklakertekben, a kis termetűeket szobanövényként termesztik.

Források: hu.wikipedia.org, még itt, és itt