dugványozás , gyökereztetés , szaporítás , ültetés ,

Mikor ültessük el a vízben gyökereztetett füge dugványokat?

Én a füge kis mennyiségű szaporítására nagyjából 100%-ban vízben előgyökereztetett füge dugványokat használok, amelyeket a megfelelő időben teljesen egyszerű általános virágföldbe ültetek. A füge vízben gyökereztetéséről már írtam korábban cikket, amelyet meg is szoktam osztani az érdeklődőkkel.


Azonban mindezek ellenére a fügés közösségi tereken rendszeresen felmerül a kérdés, hogyha vízben gyökereztetjük a fügét, akkor azt mikor lehet elültetni, és vajon milyen közegbe. Erről szeretnék most egy nem túl hosszú cikket készíteni.
Miért vízben gyökereztetem a dugványokat?
Én azért szeretem a füge vízben gyökereztetését, mert láthatóbb a folyamat, mintha rögtön valamilyen nem átlátható közegben (föld+perlit, föld, vermikulit, kókuszrost) teszem ezt. Először is én az egyszerűség híve vagyok, ezért nem vásárolok össze mindenféle gyökereztető közeget. Nekem pedig fontos, hogy lássam a gyökeresedés folyamatát, mert fajta-gyűjtő lévén sokszor veszek különleges füge fajták dugványaiból Európa különböző országaiból (bár a címfotón lévő fajta éppen egy hazai, saját begyűjtésű fajta). Ilyenkor néhány dugványt kap az ember nem ritkán igen borsos áron, így biztosra kell menni a gyökereztetésnél, mert ha nem sikerül, ha berohad, akkor lehet drága pénzért újra rendelni, ha egyáltalán az a fajta még elérhető.


És hiába a gombaölőkkel kezelés (a fenti képen egy begombásodott végű dugvány látható - ez még nem is annyira végzetes, és mivel látható helyen történt a fertőzés, még időben sikerült észrevenni, és  megmenteni, de sokkal rosszabb is lehet, ha a föld alatti rész gombásodik be), sajnos van, amikor még minden elővigyázatosság ellenére sem marad meg a dugvány. Mire ezt észrevesszük, általában már nem menthető a dugvány. Most nem fogom leírni a vízben gyökereztetés teljes folyamatát, de akiket érdekel a folyamat, az kattintson az iménti linkre. Itt pedig a füge egyéb szaporítási módjai érhetőek el.
Mikor ültethetem el a vízben gyökereztetett dugványokat?
A vízbe tett dugványok a fajta gyökeresedési erélye és a dugvány minősége alapján általában két-három hét alatt érik el azt az állapotot, amikor én már virágföldbe szoktam ültetni őket. A vízbe tett dugványokon eddigre fehér pettyek jelennek meg. Ezek a pettyek tulajdonképpen kicsike gyökérkezdemények, a majdani gyökerek ezen fehér pettyek helyén fognak növekedni. Én akkor szoktam virágföldbe ültetni a dugványokat, amikor már szép számmal megjelentek ezek a gyökérkezdemények. Innentől a cserép méretétől függően újabb két-három hét múlva kezdenek látszani a cserép alján (vagy ha átlátszó a cserép, akkor a cserép oldalán is).


Fontos megjegyeznem: attól még, hogy vízben kezdtük a gyökereztetést, és az első gyökérkezdemények, vagy akár az első pár milliméteres gyökerek megjelenését követően ültettük el, ugyanúgy nedvesen kell tartani a közeget egészen addig, míg a tényleges gyökerek meg nem jelennek. Ezt követően a víz mennyisége kicsit csökkenthető.
Nem jobb, ha akkor ültetem el, amikor már tényleges gyökerei is lettek?
Én ezt nem tanácsolom. Egyrészt a vízben kicsit másabb gyökeret növeszt a füge, mint amilyet a földbe növesztene, másrészt pedig sokkal nehezebb utána ültetni. Ezek az apró kis gyökerek ugyanis elég sérülékenyek, nagyon könnyen letörnek, és akkor a dugvány a korlátozott mennyiségű energiáját feleslegesen pazarolta el.


Ha már megjelentek a fehér pettyek, és már ki-ki kandikálnak a kis gyökércsúcsok is, nyugodtan elültethetjük cserépbe, onnan már szinte biztosan garantált a siker, ha csak nem áztatjuk el annyira, hogy berohadjon.

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

Népszerű cikkek

Füge metszése, avagy kell-e metszeni a fügét?

Újra és újra felbukkanó kérdés, hogy kell-e metszeni a fügét ( Ficus Carica) , és ha igen, mikor és hogyan kell elvégezni a fügefa vagy fügebokor metszését. Ha beírjuk a keresőbe, akkor rengeteg találat zúdul ránk, és teljesen elveszünk az információkban, főleg, ha bizonytalanok vagy éppen gyakorlatlanok vagyunk a füge nevelését illetően. A cikkekben sokszor nagyon ellentmondásos információk vannak. Az egyik szerint erős metszést igényel a füge, a másik szerint épp csak kell metszeni. Az egyik szerint télen, a másik szerint tavasszal, de olvastam már olyat is, amelyik a nyári metszést javasolta. Ezért arra gondoltam, írok erről egy összefoglalót, hogy mégis, hogyan és mikor is kell metszeni a fügét, ha egyáltalán kell... Kell-e metszeni a fügét? A válasz összetett, mert igen és nem. Igen , az ültetést követően érdemes azonnal a kétharmadára visszavágni, valamint az ültetés utáni első évben ugyanezt megismételni. Ezt azért célszerű elvégezni, hogy az első időszakban több energiát tudj

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

Időjárás

Címkék

adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérsarj hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu