azonosítatlan fajta , fajtabemutató ,

Hardy Yellow füge – fajtabemutató

Korábban már írtam nektek a palmi.bg bolgár kertészetről, ahonnan sok egyéb mellett rengeteg fajta fügét lehet beszerezni. Éppen a mai napon érkezett meg egy újabb rendelésem tőlük, amelyben hét fajta volt. Szép lassan majd mindegyikről írni fogok, de az első a Hardy Yellow füge lesz, amelyről a kertészet a következőket állítja:

„Ez egy nagyon érdekes fajta, amelyet körülbelül 15 évvel ezelőtt találtunk egy magánkertben Assenovgrad városában, Bulgáriában, de lehet, hogy görög eredetű. Amíg nem tudjuk meghatározni a végleges hivatalos nevét, addig a Hardy Yellow nevet használjuk. Ez a fajta jobban, vagy ugyanolyan mértékben teljesített, mint a Michurinska-10 a 2012. februári fagyos időszakban, amikor kísérleti táblánkon károsodás nélkül telelt át. ” palmi.bg

A Hardy Yellow termése nagy, 100-120 g körüli. Bőre sárga, húsa pedig borostyán sárga, édes, lédús. Nem túl tartósak, így sajnos tárolásra, és szállításra nem nagyon alkalmasak, fogyasztásuk frissen javasolt. Két hullámban, és bőségesen terem. A Palmi úgy foglalja össze, hogy a Hardy Yellow egy nagyszerű fügefajta, finom gyümölcsökkel. Engem meggyőzött annyira, hogy kipróbáljam az Alföldi viszonyok között, így rendeltem belőle. Amint saját tapasztalataim lesznek a fajtáról, mindenképpen frissíteni fogom ezt a posztot. Addig azonban ennyivel kell beérnetek. :)

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

  1. Üdvözletem. A Bolgár kertészettel én már 2 éve kapcsolatban vagyok. Nekem összesen 46 féle fügém van . Tőlük már többször vássároltam fügét és pálmákat is , nagyon jó anyagaik vannak. Mikor kint jártam voltunk náluk Plovdivban. Viszont ami miatt írok, az hogy nekem a Hardy Yellow nem vált be az alföldi fekete kötött talajon. Sokat küzdök vele. Teremni még nem is termett. Megfontolandó a bolgár fügéknél a porzó választása is mert a termés mennyiség nagyban növelhető. A többit majd személyesen . Üdv Zoltán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoltán! Köszönöm a hasznos információkat. Nekem is elég sok fügém van már a bolgár kertészettől. A farmosi-fügefajtagyűjteményem egy igen homokos területen van, kíváncsi leszek ott hogy viselkedik a Hardy Yellow majd. De sokaktól hallom, hogy szereti dobálni a termését, így nem tudom, mit a hoz a jövő vele kapcsolatban. Ami viszont a porzót illeti, ahhoz kellene fügedarázs is, mert anélkül bizony nincs beporzás. Az Alföldön viszont legjobb tudomásom szerint nincs még jelen a fügedarázs.

      Törlés

Szólj hozzá!

Népszerű cikkek

Füge metszése, avagy kell-e metszeni a fügét?

Újra és újra felbukkanó kérdés, hogy kell-e metszeni a fügét ( Ficus Carica) , és ha igen, mikor és hogyan kell elvégezni a fügefa vagy fügebokor metszését. Ha beírjuk a keresőbe, akkor rengeteg találat zúdul ránk, és teljesen elveszünk az információkban, főleg, ha bizonytalanok vagy éppen gyakorlatlanok vagyunk a füge nevelését illetően. A cikkekben sokszor nagyon ellentmondásos információk vannak. Az egyik szerint erős metszést igényel a füge, a másik szerint épp csak kell metszeni. Az egyik szerint télen, a másik szerint tavasszal, de olvastam már olyat is, amelyik a nyári metszést javasolta. Ezért arra gondoltam, írok erről egy összefoglalót, hogy mégis, hogyan és mikor is kell metszeni a fügét, ha egyáltalán kell... Kell-e metszeni a fügét? A válasz összetett, mert igen és nem. Igen , az ültetést követően érdemes azonnal a kétharmadára visszavágni, valamint az ültetés utáni első évben ugyanezt megismételni. Ezt azért célszerű elvégezni, hogy az első időszakban több energiát tudj

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

Időjárás

Címkék

adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérsarj hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu