Füge ormányos (Aclees taiwanensis), a füge ádáz kártevője
A most bemutatásra kerülő fajspecifikus kártevőre egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy jó lenne, ha írnék róla, mert Olaszországban komoly károkat okoz a fügefákon. Ez a kártevő nem más, mint a füge ormányos (Aclees taiwanensis). Kicsit kutakodtam, és amit találtam, egyáltalán nem volt kedvemre való. A kártevő ugyanis Európa több országában jelen van, és sajnos akad közöttük igen közeli ország is. A hivatalos bejelentések szerint Európában először 1997-ben Franciaországban jelezték jelenlétét, majd 2005-ben Olaszországban is megjelent, míg végül idén (2024-ben) már a Lengyelországban is leírták megjelenését. Így szomorúan ugyan, de kijelenthetjük, hogy bár cikkem megírásáig hazánkban nem jelent meg a füge ormányos, de már a spájzban van...
Ezért gondoltam, hogy írok róla egy figyelemfelkeltő írást erről kimondottan csak fikusz fajokat károsító rovarról, mert azt hiszem, hogy ha Lengyelországban jól tudja magát érezni ez a rovar, akkor hazánk éghajlati viszonyai között is vígan ellesz. Szomorú ez, mert a majd egy évtizedes olasz tapasztalatok azt mutatják, hogy komoly károkat tud okozni, és kimondottan nehéz ellene a védekezés. A fő károkat a xilofág lárvák (xilofágnak nevezzük a fásszárú növények fatestéből, azaz a xilémből táplálkozó élőlényeket, függetlenül attól, hogy a tápnövény már elpusztult, vagy még élő) okozzák, amelyek erős fertőzöttség esetén teljes fügefákat, fügebokrokat képesek elpusztítani.
A füge ormányos (Aclees taiwanensis) bemutatása
A mindössze nagyjából két centiméteres füge ormányos (Aclees taiwanensis) a rovarok (Insecta) osztályának bogarak (Coleoptera) rendjébe és az ormányosbogár-félék (Curculionidae) családjába tartozó, Ázsiában őshonos faj. Angol nyelvterületen szokás black fig weevil, azaz fekete fügezsizsik néven is emlegetni, de ez az elnevezés helytelen, mert nem a zsizsikfélék (Dryophthoridae), hanem az ormányosbogár-félék (Curculionidae) családjába tartozik Mint fentebb írtam, az elmúlt negyed évszázad alatt Európa több országában is megvetette a lábát, és idén már Lengyelországban is leírták megjelenését. A füge ormányos bogár a tojásait a fügefa kérgére, vagy fiatalabb hajtásaira teszi. A kikelő lárvák berágják magukat az ágakba, ahol lyukakat fúrva növekszenek és fejlődnek. Eközben a növény szállítószöveteiben károkat okoznak, amellyel nagyobb fertőzöttség mellett akár teljes fügefákat pusztíthatnak el. A lárvák azonban a fatestben a gyökerek felé is lerághatnak, ezáltal a talaj alatti részét is károsíthatják a fügének.
A füge ormányos lárvái öt lárvastádiumon keresztül fejlődnek, majd az utolsó pillanatokban egy megfelelő méretű kamrát rágnak magukba, amelyben bebábozódnak. A bábból való kikelés után a felnőtt egyedek a fügefák leveleivel, fiatal hajtásaival, illetve a még éretlen zöld fügékkel táplálkoznak, így nem csak a lárvák, de maga a kifejlett füge ormányos bogár is károkat okoz a füge kultúrákban. A tojásrakástól a bábból való kikelésig a fejlődési idő mintegy 16 hetet vesz igénybe. (Legalábbis laboratóriumi körülmények között, nagyjából állandó 25 ± 1 °C fokon ennyi ideig tartott egy kutatás szerint. Ugyanakkor megfigyelték egy másik tanulmányban, hogy 30 ± 1 °C fokon a lárva állapot ~77 napról ~41 napra csökkent, tehát erősen hőmérsékletfüggő a fejlődési idő.)
A kifejlett füge ormányos bogarak aktivitása olaszországi megfigyelések szerint évente kétszer jelentőségteljes: egyszer június-július táján, a másik pedig szeptember-október környékén. Ilyenkor gyakran megfigyelhetők a lombon vagy a fák törzsein párzás közben is. Télen azonban a csökkenő hőmérséklet hatására felnőtt füge ormányosok a talajba húzódnak vissza és ott telelnek át, hogy tavasszal ismét megkezdhessék a peterakást. A peterakás egyébként teljes szezon alatt folyamatos, de lárva állapotban csak akkor tud áttelelni, ha nagyon enyhe a tél, vagy ha a talaj alatti törzs részben, illetve gyökerekbe rágta be magát.
Szintén olasz megfigyeléseken alapuló tapasztalat,
hogy míg a szabadföldi fügék esetében inkább a fák kérgeire rakják a petét a nőstény füge ormányosok, addig faiskolai körülmények között inkább a cserepes növények földjébe. Ez igen nagy jelentőségű felfedezés, mert ez teszi lehetővé a gyors terjedését a rovarnak, hiszen EU-n belül mindenféle növényegészségügyi vizsgálat és tanúsítvány nélkül lehet szabadon vásárolni cserepes növényeket is.
Védekezés a füge ormányos (Aclees taiwanensis) ellen
Laboratóriumi körülmények között végzett kutatások közel 100%-os mortalitást mutatott a kifejlett füge ormányos a spinozad-ot (a Saccharopolyspora spinosa baktérium fermentációs aktivitásával nyert anyag) tartalmazó termékekkel (például SpinTor, Laser™ Duplo), illetve a Beauveria bassiana rovarpatogén gomba spóráit tartalmazó termékekkel (Például Artis Pro, Naturalis L) szemben. Jó hír, hogy mindkettő engedélyezett BIO gazdálkodásban, így nem kell feltétlenül kemikáliákhoz nyúlni (az általánosabb rovarölő szerek - peritroid hatóanyagúak - amúgysem bizonyultak kellően hatékonynak). Rossz hír azonban, hogy sikeresen védekezni csak a kifejlett füge ormányosok ellen lehetséges, mivel a lárvák védetten, a növény belsejében fejlődnek, ahova a legtöbb készítmény nem ér el (még a felszívódók sem).
A füge ormányos (Aclees taiwanensis) magyarországi előfordulása
Mint azt a bevezetőben írtam, hazánkban ez a kártevő cikkem megírásáig nem jelent meg. Ugyanakkor az EU-n belüli nagyjából kontroll nélküli növénykereskedelemnek és a folyamatosan melegedő klímánknak hála, bármelyik pillanatban megjelenhet, hiszen a Lengyelországba már bekopogtatott, a mediterrán növények elsődleges importőr országának számító Olaszországban pedig közel két évtizede jelen van, és komoly mezőgazdasági károkat okoz.
Források: www.mdpi.com (1), www.mdpi.com (2), www.mdpi.com (3), pje-journal.com
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉
Megjegyzések
Szólj hozzá!