aszalódó , azonosítatlan fajta , dézsás füge , fajtabemutató , Kőröshegyi apró lila , törpe füge ,

Kőröshegyi apró lila füge – fajtabemutató

A Köröshegyi apró lila fügét (Ficus carica) annyira akartam, hogy rövid időn belül háromszor is megvettem. 😁 Egyszer egy dugványt vettem, ami sajnos minden törődés ellenére sem volt hajlandó gyökeret ereszteni, majd vettem egy kicsike légbujtást róla, ami meg nem maradt meg. Végül harmadjára is fizettem érte, és az már nem csak megmaradt, de extrán meg is hálálta a kitartásomat.

Most joggal kérdezhetnétek, hogy mi ennyire nagy szám ebben a fügében, hogy ennyi pénzt, időt és energiát öltem a beszerzésébe, megtartásába. Ha csak önmagában a terméseit nézem, akkor valójában semmi extra nincsen benne. Jobb azért az átlag mézfügéknél, de azért nem a top 10. Ami igazán különlegessé teszi számomra, az az, hogy nagyon bőven termő, könnyen bokrosodó fajta, ami lassan növekszik, és kis méretű, kompakt bokrot nevel, azaz törpe növésű. Ez pedig azt jelenti, hogy alkalmassá teszi kis méretű kertekben való ültetésre, vagy dézsában nevelt fügének.

De hogy magáról a Kőröshegyi apró lila fügéről is mondjak pár szót, a fentieken felül még azt említeném meg, hogy levelei tipikus három-öt karéjos fügelevelek, ágrendszere gazdagon elágazó, és fagytűrése megfelel az átlagnak. Zárt serlegnyílású fügéit két hullámban érleli, melyek a szó legszorosabb értelmében aprók, alig nagyobbak egy cseresznyénél.

Bőre lila, vagy barnás lilás, pépje piros vagy bordó. Bőre vékony, húsa (bőr és pép közötti rész) vékony. Íze kellemesen zamatos némi gyümölcsös felhanggal és nem túl lédús. Ami pedig a „non plus ultra”, hogy hajlamos az aszalódásra, mégpedig a bokron, azaz nem hullik róla az érett füge. A Kőröshegyi apró lila füge egyébként igen sok paraméterében hasonlít a Michurinska-10 és a Negru Svinita fügékre, de azért akadnak eltérések is bőven közöttük. Ami nagyon értékessé teszi még, hogy a teljesen zárt serlegnyílása miatt egyáltalán nem mutattak érdeklődést iránt sem a hangyák, sem pedig a darazsak.

Felhasználást tekintve egyébként nagyon remek salátafüge az apró méretei miatt, de akár egyben aszalásra is alkalmas lehet, kicsit lesznek ekkor nagyobb az aszalványok a mazsolánál. Ha pedig frissen szeretnénk fogyasztani, akkor igazi csemege az apró, de annál gusztusosabb kis fügéivel. 😍

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

Szólj hozzá!

Népszerű cikkek

Házi fügebort és fügelikőrt készítettünk friss fügéből – fügebor recept

Régóta készítek mindenféle gyümölcsökből és bogyókból házi borokat , amelyek receptjeit évek óta meg is osztom mindig az Ezt fald fel! nevet viselő gasztroblogunkban. Hosszú, részletes, amolyan step by step tipusú leírások ezek, amelyek nyomán bárki könnyedén utánunk csinálhatja bármelyik bort, ha érez rá némi késztetést. Nincs ez másként a legújabb finomságunkkal, a friss fügéből készült fügeborral sem, mert hát hogy is hagyhattuk volna ki pont a fügebort, mikor fügével foglalkozunk... 🤠 Lehet fügebort készíteni aszalt fügéből is, de minek, ha van friss a ház körül? Mi ezen okból csak friss fügéből készítjük a fügebort minden évben, aminek hatalmas sikere van. Finom, zamatos csemegebort szoktunk készíteni belőle, amely akár desszertek mellé is fogasztható. Persze csak ízlés kérdése az egész, ha valaki a szárazabb borokat szereti, úgy is elkészítheti a fügebort. Mivel a Fügés ember  weboldal nem receptekre van optimalizálva, így itt nem is szoktunk recepteket közzé te

Hogyan aszaljunk fügét napon?

Tombol a nyár, a kánikula pedig az elviselhetetlenséggel határos, mindeközben pedig érik a füge. Bár az ország melegebb részein már az első terméshullám szinte teljesen leérett, az ország középső, és keleti részen még javában érik a füge. Ha pedig a kettőt – tikkasztó napsütés és érett füge – egy mondatban említjük, szinte elkerülhetetlen, hogy az aszalt fügére asszociáljunk... Aki evett már igazán jó minőségű aszalt fügét, az egészen biztosan szereti. Mert hogyan is lehetne nem szeretni az aszalt fügét? 😏 Persze a jó minőségű aszalt füge alatt nem arra a sok esetben boltban kapható cipőtalp keménységű vacakra gondolok, aminek a színe szürkés foltokkal tarkított, mintha penészes lenne, és még egy krokodil állkapcsát is próbára tenné. Az igazi aszalt füge aranysárga, vagy barnás színű attól függően, hogy sárga, vagy lila bőrű fügéből készült. Ezen túl pedig természetesen lágy, puha, és rendkívül kellemes zamatú. Az igazán jó minőségű aszalt füge már akkor beindítja a nyáltermelődést, m

Időjárás

Címkék

Aclees taiwanensis adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Carpophilus hemipterus Ceratitis capitata Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak darázscincér deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előadás előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség esemény fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény farmosi fügedarazsak Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge ormányos füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj gyümölcslégy hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kabóca kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kétszínű gyümölcsfénybogár kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem Kőröshegyi apró lila közlemény Krakatoa kukacos füge kultúra kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság levélhullás levéltetvek lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Mt. Etna Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu