egészség , fajtaválasztás , feldolgozás , gasztro , táplálkozás ,

Mézfügék, vagy másnéven cukorfügék – a mézédes örület

Többször tettem már közzé tematikus listát fügefajtákról, mint mondjuk a dézsás nevelésre alkalmas fügék, vagy az aszalásra, szárításra alkalmas fügék. Ez a mostani is egy tematikus gyűjtemény lesz, amelyben a cukor fügéket vagy más néven a mézfügéket fogom egy csokorba gyűjteni. Azért tartom fontosnak ezt, mert egyrészt nagyon sokan vannak, akik rajonganak a mézfügékért, és leginkább ezek az alkalmasak lekvárfőzésre, borkészítésre vagy pálinkafőzésre, így tehát nem csoda, hogy nagy a népszerűségük. Másrészt pedig a mézfügék alkotják a legnagyobb csoportot a fügék között.

De először tisztázzuk, hogy mit is jelent az, hogy cukorfüge, vagy mézfüge?

A cukorfüge vagy mézfüge (a két elnevezés nagyjából ugyanazt jelenti, a továbbiakban már csak mézfügeként hivatkozok rájuk) egy gyűjtőnév, amellyel azokat a fügéket szokás illetni, amelyeknek nagyon magas a cukortartama, emiatt rendkívül édesek. Egy jobb fajta mézfüge annyira édes, hogy 30-40 dkg elfogyasztása után azt érzi az ember, hogy cukorsokkot kapott. Ez leginkább hirtelen kelt teltségérzetben és összeragadó szájszélekben mutatkozik meg. 😵

Általában ezek a fügék magas létartalommal rendelkeznek, némelyiknek a serlegnyílásán éréskor egy csepp „méz” is megjelenik. Valójában ez nem méz, hanem a füge cukortól besűrűsödött nedve, amely éréskor keletkező belső nyomás miatt kicsordul a serlegnyíláson. Pontosan emiatt a páros miatt (sok cukor és nedvesség) válik alkalmassá fügebor, fügepálinka vagy fügelekvár készítésére az ilyen füge. Az alábbi listában a Fügés emberen bemutatott mézfügéket találod, rájuk kattintva eljuthatsz az adott fajta bemutató írásához.

Ugyanakkor sajnos a mézfügék egy nagy százaléka pontosan emiatt a magas nedvességtartalom miatt képes megcefrésedni, ha nem szedjük le időben a fáról, valamint ezeket a mézfügéket kimondottan kedvelik a darazsak, hangyák és gyümölcslegyek is a magas cukortartalmuk miatt. Persze nem feltétele a mézfügének, hogy hajlamos legyen a cefrésedésre, da sajnos ezen csoporton belül van a legtöbb erre képes füge, és általában elmondható, hogy azok hajlamosak erre, amelyeknek nem teljesen zárt a serlegnyílása. Így tehát, ha mindenképpen mézfügét szeretnénk a kertünkbe, akkor a megfelelő fajtaválasztással a minimumra csökkenthető a kockázat.

A zárt serlegnyílású mézfügék fügék között még olyat is találhatunk, amelyek képesek az aszalódásra, bár ezeknek általában kisebb a nedvességtartalmuk. Ha ilyen fajtát választunk, akkor több célra is tudjuk majd használni. Én a magam részéről szeretem a mézfügéket, de nem bírnám ki, ha csak olyan lenne a kertemben. 😎 Ugyanakkor, mint írtam, ez a leggyakoribb füge íz, és az emberek többségének tulajdonképpen ez jelenti az etalont a fügét illetően, ezért muszáj volt róla írnom.

Olyannyira az az általános vélekedés, hogy a füge íze a tömény cukor és méz keveréke, hogy ha az átlagember találkozik egy igazán prémium fügével, amelynek az ízében gyümölcsös jegyek, aromák is vannak, szinte el sem akarja hinni, hogy fügét eszik. 😁 Éppen ezért a következő tematikus cikkem a bogyós ízvilágú fügékről fog szólni majd...

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Megjegyzések

Népszerű cikkek

Házi fügebort és fügelikőrt készítettünk friss fügéből – fügebor recept

Régóta készítek mindenféle gyümölcsökből és bogyókból házi borokat , amelyek receptjeit évek óta meg is osztom mindig az Ezt fald fel! nevet viselő gasztroblogunkban. Hosszú, részletes, amolyan step by step tipusú leírások ezek, amelyek nyomán bárki könnyedén utánunk csinálhatja bármelyik bort, ha érez rá némi késztetést. Nincs ez másként a legújabb finomságunkkal, a friss fügéből készült fügeborral sem, mert hát hogy is hagyhattuk volna ki pont a fügebort, mikor fügével foglalkozunk... 🤠 Lehet fügebort készíteni aszalt fügéből is, de minek, ha van friss a ház körül? Mi ezen okból csak friss fügéből készítjük a fügebort minden évben, aminek hatalmas sikere van. Finom, zamatos csemegebort szoktunk készíteni belőle, amely akár desszertek mellé is fogasztható. Persze csak ízlés kérdése az egész, ha valaki a szárazabb borokat szereti, úgy is elkészítheti a fügebort. Mivel a Fügés ember  weboldal nem receptekre van optimalizálva, így itt nem is szoktunk recepteket közzé te

Hogyan aszaljunk fügét napon?

Tombol a nyár, a kánikula pedig az elviselhetetlenséggel határos, mindeközben pedig érik a füge. Bár az ország melegebb részein már az első terméshullám szinte teljesen leérett, az ország középső, és keleti részen még javában érik a füge. Ha pedig a kettőt – tikkasztó napsütés és érett füge – egy mondatban említjük, szinte elkerülhetetlen, hogy az aszalt fügére asszociáljunk... Aki evett már igazán jó minőségű aszalt fügét, az egészen biztosan szereti. Mert hogyan is lehetne nem szeretni az aszalt fügét? 😏 Persze a jó minőségű aszalt füge alatt nem arra a sok esetben boltban kapható cipőtalp keménységű vacakra gondolok, aminek a színe szürkés foltokkal tarkított, mintha penészes lenne, és még egy krokodil állkapcsát is próbára tenné. Az igazi aszalt füge aranysárga, vagy barnás színű attól függően, hogy sárga, vagy lila bőrű fügéből készült. Ezen túl pedig természetesen lágy, puha, és rendkívül kellemes zamatú. Az igazán jó minőségű aszalt füge már akkor beindítja a nyáltermelődést, m

Időjárás

Címkék

Aclees taiwanensis adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszámoló beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás biokertészkedés bogyós ízvilág Budai Vár bujtás Carpobrotus Carpophilus hemipterus Ceratitis capitata Ceratocystis ficicola Ceroplastes ceriferus Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak darázscincér deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előadás előrejelzés Emma Marris epifita érdekesség esemény fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény farmosi fügedarazsak Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus dammaropsis Ficus erecta Ficus gasparriniana Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus ingens Ficus microcarpa Ficus palmata Ficus pleurocarpa ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge ormányos füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügenemesítési program fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérmetszés gyökérsarj gyümölcslégy hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India indiai teknőspajzstetű Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kabóca kaktusz kaprifüge karácsony kártevő Kátai aszalódó kétszínű gyümölcsfénybogár kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig korai érés kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem Kőröshegyi apró lila közlemény Krakatoa kukacos füge kultúra kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság levélhullás levéltetvek lexikon litofita LSU füge madarak magaságyás magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mikorrhiza mitológia Mt. Etna Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növénytársítás növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű permakultúra Pettyesszárnyú muslica Planococcus ficus poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge történelem tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés ünnep Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta viaszos szőlő-pajzstetű videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu