azonosítatlan fajta , fajtabemutató ,

Farmosi barna füge – fajtabemutató

A most bemutatásra kerülő Farmosi barna fügét szintén helyben találtam. Egy farmosi lakos kertjében bukkantam rá erre a bokorra, és a tulajdonos megengedte, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a bokrot, valamint, hogy ne távozzak üres kézzel, kaptam pár kilónyit a szottyosra érett termésből is. Nálam ez a füge mindenképpen jól vizsgázott. Ennek több oka is van, de a legfontosabb, hogy bőven,  és biztonságosan terem egész szezonban, és az elmúlt tizenöt évben egyszer sem fagyott el, pedig igen csak messze, a kert végében áll minden védelem híján...

A Farmosi barna füge növekedési erélye közepes, végső magassága nagyjából 3,4-4 méter körül van. Szétterülő habitusú, és nem hajlamos a sűrű elágazódásokra. Sőt, hajlamosabbak a tőből indult hajtások a növekedéssel arányosan alulról felkopaszodni, így mindenképpen érdemes 3-4 évente pár elöregedett, felkopaszodott ágat tőből kivágni. Levelei közepes méretűek, és leginkább három karéjosak. Terméseit két hullámban érleli elnyújtottan, így tényleg egész szezonban lehet róla csemegézni. Ami előnye, hogy hűvösebb őszökön is beérik a másodtermése is, ekkor azonban színezettsége nem teljes, sok esetben maradnak zöldessárga részek a fügén (de ettől még érettek).

Zárt serlegnyílású fügéinek mérete átlagos, bőre vöröses barna vagy barnáslila és vékony, de nem túl sérülékeny. A héj és belső pép közötti hús vastag, és puha. Pépje vörös, és édes. Nem lédús, nem mézes, csak egyszerűen édesen finom. Ízre éppen ezért átlagosnak mondanám, értéke nem emiatt magas, hanem amiket fentebb írtam már róla. Friss fogyasztásra, lekvárnak, likőrnek, vagy bornak kiváló. Én tavaly fügelikőrt és fügebort is ebből készítettem, mindkettő mesésen finom lett. Mindezek mellett kimondottan ajánlott friss fogyasztásra, aszalásra azonban sajnos nem alkalmas. Tárolhatósága nem túl jó, ellenben ha nagyon esős az idő érés közben, azt is egészen jól viseli. Mindent összevetve a Farmosi barna füge számomra egy jó paraméterekkel rendelkező, biztosan, sokat, és finom fügét termő fajta.

Azt azonban érdemes tudni róla, hogy mint minden pirosas, lila, vagy éppen barna füge, ez is vonzza a madarakat érési időben, így mindenképpen gondolnunk kell a tollas barátaink elleni védelemre is.

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.

Támogatnám a Fügés embert! 💛

Megjegyzések

Népszerű cikkek

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

A füge szaporítása – 2. rész: vízben gyökereztetés

Akik olvasták korábbi blogbejegyzéseimet a fügéről ( Ficus Carica) , tudhatják, hogy nem vagyok híve a füge vízben történő gyökereztetésének. Ennek legfőbb oka, hogy a füge egy rendkívül könnyen gyökeresedő növény. Ha egy darabkáját zsinórra kötjük, belógatjuk egy 80% páratartalmú helyiségbe, akkor akár ültető közeg híján is gyökerezni kezd. Persze, így nem maradna életben, ezt csak azért írtam le, hogy szemléltessem, mekkora is a füge hajlandósága a járulékos gyökerek képzésére. A füge gyökeresedési hajlandóságáról, a dugványban lejátszódó hormonális folyamatokról valamint arról, milyen az ideális dugvány, a füge szaporítása - 1. rész: dugványozás című cikkemben írok bővebben, ha érdekel a téma, érdemes elolvasni azt is. De akkor miért ellenzem sokszor oly makacs módon a füge vízben gyökereztetését? A megfelelő ültető közegbe dugva a füge dugványt akár magára is hagyhatjuk több hétre, ha gondoskodtunk arról, hogy megfelelő legyen a számára a páratartalom. Egy PET palackot félbe v

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu