azonosítatlan fajta , fajtabemutató ,

Farmosi bőtermő füge – fajtabemutató

A Farmosi bőtermő füge (Ficus Carica) egy helyben talált fajta itt, Farmoson. Több kertben is felbukkan, ami nem csoda, mert szerintem rendkívül jól alkalmazkodott ez a füge a helyi viszonyokhoz. Én ugyan még csak öt éve lakom itt, de több emberrel is beszéltem már, akiknek ilyen füge van a kertjükben, és mind azt mondták, hogy júliustól egészen késő őszig folyamatosan terem, ráadásul bőven. A teljes szezon alatt szinte mindig van rajta érett füge, ezért nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és kértem belőle néhány ágat, hogy dugványozással szaporítsak belőle magamnak.

Az eredeti fajtáját senki sem tudja, ezért neveztem el Farmosi bőtermő fügének. Annyit sikerült kiderítenem a fajtáról, hogy amellett, hogy folyamatosan, és sokat terem, elég jól bírja az esős időjárást, bár ilyenkor a héja hajlamos felrepedni kicsit. Ugyanakkor az esőzések miatt nem lesz ízetlen, nem kezd el idő előtt tönkremenni. Fügéi közepes méretűek. A bőr színe vörösesbarna, vékony, és sérülékeny. Húsa (a bőr és a pép közötti rész) vastag, és sárgásfehér. Pépje rózsaszínű, lédús és rendkívül édes. A  termése éretten is kissé üreges, de a serlegnyílása teljesen zárt. Leginkább friss fogyasztásra ajánlom, mert vastag húsa miatt sem lekvárnak, sem bornak nem a legideálisabb alapanyag.

A Farmosi bőtermő füge növekedési erélye közepes, bokra leginkább szétterülő, ágrendszere nem túl sűrű. Levelei mélyen karéjozottak (ujjasak), és nagyok. Végső magassága nagyjából 4-4.5 méter körül van. Ritkás ágrendszere, ujjas levelei, és szétterülő habitusa miatt rendkívül pompázatos látványt nyújt, így nyugodtan ültethetjük kertünk egy frekventáltabb részére is. Igazi mediterrán hangulatot fog varázsolni a kertben. Azt azonban érdemes tudni róla, hogy mint minden pirosas, lila vagy éppen barna füge, ez is vonzza a madarakat érési időben, így mindenképpen gondolnunk kell a tollas barátaink elleni védelemre is.

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.

Támogatnám a Fügés embert! 💛

Megjegyzések

Népszerű cikkek

A füge szaporítása – 1. rész: dugványozás

Köztudott, hogy a magról történő szaporítás nem megbízható, mert biztos, hogy az anyanövénytől eltérő tulajdonságú növényt, növényeket fog eredményezni. Ezért a magról történő szaporítást nem nagyon használjuk akkor, amikor egy bizony növényt szeretnénk lemásolni, vagy úgymond klónozni, ha annak tulajdonságai számunkra előnyösek.  A füge ( Ficus Carica)  magról történő szaporításnak általában csak a fajtanemesítésnél van jelentősége, amikor kimondottan az a cél, hogy ugyanarról a növényről, minél több tőle eltérő tulajdonságú utódot hozzunk létre, amelyek között a tulajdonságaik alapján válogatni, szelektálni tudunk. Innen ered a fajtaszelekció kifejezés. Ezen kívül jelentősége a magról történő szaporításnak nincsen, házikerti körülmények között a kertészetek nem is ajánlják, mert egyrészt általában ezek nagyon későn fordulnak termőre, másrészt - mint fentebb írtam - kiszámíthatatlan az utód milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezért ha az alannyal  (anyanövény)  megegyező tulajdo

A füge szaporítása – 2. rész: vízben gyökereztetés

Akik olvasták korábbi blogbejegyzéseimet a fügéről ( Ficus Carica) , tudhatják, hogy nem vagyok híve a füge vízben történő gyökereztetésének. Ennek legfőbb oka, hogy a füge egy rendkívül könnyen gyökeresedő növény. Ha egy darabkáját zsinórra kötjük, belógatjuk egy 80% páratartalmú helyiségbe, akkor akár ültető közeg híján is gyökerezni kezd. Persze, így nem maradna életben, ezt csak azért írtam le, hogy szemléltessem, mekkora is a füge hajlandósága a járulékos gyökerek képzésére. A füge gyökeresedési hajlandóságáról, a dugványban lejátszódó hormonális folyamatokról valamint arról, milyen az ideális dugvány, a füge szaporítása - 1. rész: dugványozás című cikkemben írok bővebben, ha érdekel a téma, érdemes elolvasni azt is. De akkor miért ellenzem sokszor oly makacs módon a füge vízben gyökereztetését? A megfelelő ültető közegbe dugva a füge dugványt akár magára is hagyhatjuk több hétre, ha gondoskodtunk arról, hogy megfelelő legyen a számára a páratartalom. Egy PET palackot félbe v

Időjárás

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu