Sinkó lila óriás füge – fajtabemutató
A Sinkó lila óriás füge (Ficus Carica) egy nagyon értékes fajta. Nem csak azért, mert rendkívül finom termése van és bőtermő is, hanem mert azon kevés füge fajták közé tartozik, amelyik ha egy keményebb télen tövig vissza is fagyna, akkor a tavasszal kihajtott ágakon már abban az évben ismét terem (ősszel), akárcsak például a Michurinska-10 füge.
Ez a tulajdonsága alkalmassá teszi arra, hogy az ország azon részen is évről-évre szüretelhessünk fügét, ahol rendszeres a füge visszafagyása. Növekedési erélye elég erős, ágrendszere sűrű, és leginkább felfelé törő, így akár szűkebb helyekre is alkalmas lehet. Levelei sötétzöldek, három-öt karéjosak.
Hogy szemléltessem, mennyire erélyes a növekedése: tavaly májusban összesen tizenkét fajta ugyanakkora méretű fügét ültettem ki a kertembe (melyeket mind én szaporítottam januári dugványokról), és a Sinkó lila őszre kétszer akkorát nőtt, mint a többi, és már volt rajta őszre három szem füge is. Igaz, nem érett be, mert friss ültetés lévén nem volt még elég gyökérzete ahhoz, hogy rendesen kineveljen ekkora növekedés mellett még a fügéket is, de ez akkor is mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény a részéről. Szerintem idén már jó eséllyel eszek is róla fügét. Nagyon örülök, hogy sikerült néhány dugványt szereznem ebből a fajtából is.
A Sinkó lila óriás füge termései hatalmasak, akár maroknyi méretűek is lehetnek. Alakjuk nyújtott csepp alakú, rövid, tömzsi nyakkal. Bőrének színe lila, mely a nyaki rész felé bordós színűre világosodik. Szára rövid. Pépje sötét színű, lédús és mézédes, így kiválóan alkalmas lehet lekvárnak, vagy akár bornak is, de mint minden füge, a Sinkó lila óriás füge is frissen fogyasztva a legélvezetesebb. Mindenkinek bátran merem ajánlani az ország olyan részeire is, ahol más fügékkel csak kínlódás van.
Azt azonban érdemes tudni róla, hogy mint minden pirosas, lila vagy éppen barna füge, ez is vonzza a madarakat érési időben, így mindenképpen gondolnunk kell a tollas barátaink elleni védelemre is.
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés tartalmak létrehozása rengeteg időt és energiát emészt fel. És mint tudjuk, az idő pénz. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Ezt magánemberként egyre nehezebben tudom előteremteni, pedig azt gondolom, hogy értékteremtő projektbe fogtam bele. Ha sikerül megtalálnom azt a nagyjából két tucatnyi fügefajtát, amelyek termesztésével komoly sikereket lehet elérni Magyarország változóban lévő éghajlatán, az minden fügekedvelőnek csak jó lehet. Ha szerinted is értékes az önkéntes kutatómunkám, és van rá lehetőséged, kérlek, támogass engem, és ezáltal légy részese te is mindannak, amit megalkotok, létrehozok.
Megjegyzések
Szólj hozzá!