aszalódó , azonosítatlan fajta , fajtabemutató ,

Budai barna aszalódó füge – fajtabemutató

A munkahelyemtől nem messze a lakótelep panelházai között találtam egymástól pár szász méterre három fügefát (Ficus Carica) is, amelyek megtetszettek nekem, és elkezdtem megfigyelni őket. Mivel a fajtájukat nem ismerem, adtam nekik én nevet. Az egyik a Budai zöld óriás füge, a másik a Budai barna bőtermő füge, míg a harmadik – amely a jelen poszt tárgyát képezi – a Budai barna aszalódó füge nevet kapta (az előzőekről a linkekre kattintva olvashatsz egy másik posztban)

A Budai barna aszalódó neve már sejteti, hogy ez egy aszalható fajta. Az igazság az, hogy mikor felfigyeltem rá, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ily becses tulajdonsággal is rendelkezik. Figyelmemet hosszúkás, kecses, karcsú fügéivel vonta magára, így rendszeresen visszajártam, és meg-meg néztem, hogyan alakul a fejlődése. A talált bokor rendkívül fiatalka volt még, magassága alig haladta meg a két métert, és mindössze három törzse volt, amelyek vastagsága alig vastagabb, mint egy vaskosabb hüvelykujj.

De az már ezen a kicsike bokron is látszott, hogy szétterülő fajta lehet, ágai pedig gazdagon elágazóak. Levelei leginkább öt karéjosak voltak. A helyi viszonyok elég mostohák a füge számára, mert egyik oldalról egy hatalmas panelház, míg másik oldalról hatalmas fák árnyékolják be, így teljes napfényt a napnak csak igen rövid szakaszában élvezhet. Mindezek ellenére a rajta lévő fügéket beérlelte, bár nem volt rajta túl sok termés (ez akár betudható a fiatal korának, vagy akár a mostoha fényviszonyoknak is).

Budai barna aszalódó füge hosszú száron függő termései hosszában elnyújtott csepp alakúak, megnyúlt nyaki részük miatt. A vékony bőr barnás színű, és teljes érettségben enyhén ráncos. Húsa (a bőr és a pép közötti rész) szinte láthatatlan, olyan vékony. Húsa élénk vöröses piros, édes, de nem leveses. jól aszalódik, így nem csak friss fogyasztásra alkalmas. Íze amúgy szerintem átlagosnak mondható a fügék között. Semmi különlegesség, semmi bogyós íz. Édes, finom. A nagy kedvencemmel, a Kátai aszalódó fügével nem veszi fel a versenyt, de ennek ellenére azért szaporítottam belőle. Amiért mégis bekerült a gyűjteményembe az az aszalhatósága, hiszen a hazánkban előforduló fügék között meglepően kevés az aszalható fajta...

Azt azonban érdemes tudni róla, hogy mint minden pirosas, lila vagy éppen barna füge, ez is vonzza a madarakat érési időben, így mindenképpen gondolnunk kell a tollas barátaink elleni védelemre is.

Ha megtetszet a cikkem, és felhasználnád saját cikk írására, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt található a forrás. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy forrásmegjelölés nélkül elvigyék több órányi munkád eredméynét! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel vágás nélkül. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!

A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉

Támogatnám a Fügés embert! 💛

Kávét a Fügés embernek! ☕

Megjegyzések

  1. Kedves Fügés Ember!

    Ez a bokor véletlenül nem az Igmándi 11. sarkán van? Itt lakom átlósan a másik háztömbben. :)

    VálaszTörlés

Szólj hozzá!

Népszerű cikkek

Kúszófüge (Ficus pumila var. pumila), avagy ámpolnafikusz – fajtabemutató

A mostani posztom alanya a Kúszófüge lesz (amelyből épp a napokban sikerült beszereznem egy gyönyörű cserepes példányt) , vagy másik nevén az ámpolnafikusz (Ficus pumila var. pumila – továbbiakban csak Ficus pumila) . Ez a liánszerű, örökzöld kúszónövény a mi éghajlatunkon leginkább szobanövényként tartható, de mivel termő fikusz faj, így gondoltam, írok róla. Na meg amúgyis megtetszett nekem, így hát beszereztem egyet. Ezt a fügét nem nehéz beszerezni, nem olyan ritkaság, mint néhány más társuk, szóval ha kedvet kaptok hozzá, csak keressetek rá a neten, és biztosan fogtok találni helyet, ahol megvásárolható. 😊 A Ficus pumiláról már olvashattatok korábban a Fügés emberen , amikor büszkén mutattam be régóta vágyott 'Rurh Bancroft' (Ficus carica x pumila) fügém beszerzését, ami két ficus faj (a közönséges füge, és a kúszófüge) hibridje. Most beszereztem egy kúszófügét, és ennek apropóján gondoltam, írok is róla pár sort. A kúszófüge (Ficus pumila) bemutatása A kúszófüge

Fügés ember – fügedugvány vásár – 2023 ősz

FRISSÍTÉS (2023.11.08): ELFOGYOTT AZ ÖSSZES DUGVÁNY! Nem tudok több megrendelést felvenni. Akik eddig megrendelték, de még nem utalták el a pénzt, nekik megvan a mennyiség még, de több nincsen! 😕 Ne adjatok le több rendelést! Idén ősszel két fajta fügéből vannak eladó dugványaim. A dugványok minimum három nódusszal (rügy, csomópont) rendelkeznek, és frissen kerültek levágásra a mai napon. A postázásig nedves homokban tartom őket, hogy ne száradjanak ki, majd csomagolás előtt letisztítom őket. A csomagolás papírba, majd nylon zacskóba, végül buborékfóliás borítékba történik. Feladás elsőbbségi levélként, így már jellemzően másnapra megérkezik. Csomagfeladás minden héten hétfőn, kedden és szerdán történik csak, hogy biztosan ne ragadjon be hétvégére a postán. Csak a készlet erejéig! Fontos, hogy a készlet igen korlátozott, mert mindkét fajtából egy nagy bokor alapos metszéséből származó dugványok vannak csak, így érdemes időben rendelni. 😎 Az alábbi fügefajtákból vanna

Időjárás

Címkék

adriai állatkerti fügék allergia álmok amerikai lepkekabóca ámpolnafikusz aszalódó aszalt füge aszály átültetés ausztrál füge azonosítatlan fajta beporzás beszerzés betakarítás betegség biodiverzitás Budai Vár bujtás Carpobrotus Ceratocystis ficicola Ceroplastes rusci ChatGPT Christian Ziegler crna csapadék csíkos füge csíráztatás darazsak deformálódott levelek dézsás füge Dr. Nanthinee Jevanandam Drosophila suzukii dugványozás egészség egyéb fikusz élet előrejelzés Emma Marris érdekesség fagyasztás fagykár fajtaazonosság fajtabemutató fajtaválasztás Farmosi füge-fajtagyűjtemény Farmosi fügeföld Fekete fügelégy feldolgozás fiatalítás Ficus auriculata Ficus benghalensis Ficus benjamina Ficus citrifolia Ficus grossu-larioides Ficus ilicina Ficus microcarpa Ficus palmata ficus pseudopalma ficus pumila Ficus punctata Ficus religiosa Ficus rubiginosa Ficus Ruminalis Ficus sycomorus Ficus thonningii Ficus vaccinioides Ficus variegata Ficus villosa Ficus watkinsiana fojtogató füge fonalféreg fordítás Fővárosi Állat- és Növénykert füge a lakásban füge antraknózis füge azonosítás füge igényei füge mozaik vírus füge viaszos pajzstetű füge-levélbolha füge-levélmoly fügebogár fügebor fügedarázs fügeérés fügefa-kéregmoly fügefavész fügehullás fügekaktusz fügekávé fügekörkép fügelevél fügelikőr fügematuzsálem fügerozsda fügeszalámi fügeszú Gajumaru Treehouse Diner gasztro Gellért-hegy gondozás gyógynövény gyökereztetés gyökérsarj hangya harlekinkatica háromszor termő hasznos tippek hemiepifita hibrid füge hidegtűrés Homotoma ficus hottentottafüge időjárás India Jászberényi Állat- és Növénykert Jégfüge kaktusz kaprifüge kártevő Kátai aszalódó kísérletezés kiszoktatás klímaváltozás koffig kordonos nevelés kórokozó környezetvédelem közlemény Krakatoa kúszófüge kutatás látványosság leg-leg-leg légbujtás levélfoltosság lexikon litofita madarak magnélküli magyar füge Meg Lowman megtermékenyítés metszés mézfüge Mike Shanahan mitológia Naha Harbour Diner nematoda nemisfüge növényvédelem OpenAI Opuntia országtorta ökológia öntözés őszi munkálatok pajzstetű Pettyesszárnyú muslica poloska porbujtás pozsgás pöttyös lámpahordó-kabóca prémium füge recept Ross Raddi rózsabogár San Pedro Silba adipata spicces füge respektus spiritualitás Steve Bradt szaporítás szaporítás magról szikomorfa szmirnai szukkulens szüret Tabán takarás talajtakarás támogatás tápanyag utánpótlás táplálkozás tárolás tartósítás tavaszi munkálatok tea teleltetés téli munkálatok téli védelem termesztés tip pinching típusok törpe füge tősarj trágyázás tudomány turizmus unifera utazás ültetés Vajdahunyadvár vallás Városliget vásárlás védjegyzett fajta videó viharkár virágbogarak

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett tartalmakat szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett cikkek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2020-2023 fugesember.hu